Pesti Srácok

Mégis gyilkosságért ítélték el B. Rolandot

Mégis gyilkosságért ítélték el B. Rolandot

Az igazságérzethez közelebbi döntést hozott csütörtökön a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla – írja a Magyar Nemzet a 2017-e borsodnádasdi eset kapcsán, amelynek során B. Roland megölte barátnőjét, K. Csengét.

A portál felidézi, B. Rolandot márciusban mindössze négy évre ítélte a Miskolci Törvényszék, mivel az elsőfokú bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy az idén 25 éves férfi meg akarta gyilkolni a 17 éves K. Csengét. Ismert, a vádirat szerint 2017. szeptember 2-án beszélt meg találkozót K. Csenge és a lány megölésével vádolt, B. Roland, amelynek során veszekedés tört ki kettejük között. A vád szerint a férfi bedühödött és háromszor arcon ütötte a lányt, majd eszméletlen áldozatát egy vízaknába dobta. B. Roland ugyanakkor azt vallotta, a találkozó során ő herbálos cigarettát szívott, majd egy üveg bor elfogyasztása után különváltak. Később eszméletlen állapotban talált a lányra, akiről azt gondolta, hogy már halott, megijedt a gyilkosság vádjától, ezért K. Csengét meztelenre vetkőztette és bedobta egy vízzel félig teli aknába. A lány az igazságügyi patológiai szakértői vélemény szerint még élt, amikor a vízbe került, ám ott megfulladt.

A portál arról ír, az ügyészség védekezésre képtelen személy elleni gyilkosság miatt emelt vádat B. Roland ellen, de az elsőfokú bíróság szerint nem volt bizonyítható, hogy a férfi meg akarta ölni a nőt. Az ítéletet a férfi és védője tudomásul vette, az ügyész azonban a szándékos emberölés minősítésének megállapításáért és a büntetés súlyosításáért fellebbezett, így került az ügy a másodfokú bíróságra, Debrecenbe.

Forrás: magyarnemzet.hu; fotó: MTI; a kép illusztráció

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.