Pesti Srácok

Megkínozták, majd lefejeztek egy újságírót Mexikóban

Megkínozták, majd lefejeztek egy újságírót Mexikóban

Lefejeztek egy újságírót Mexikó keleti részén – közölte az El Mundo című helyi lap szerdán.

Az El Mundo szerint Julio Valdivia, az újság bűnügyi tudósítója egy "gyáva gyilkosság" áldozatává vált. Sajtóértesülések szerint Valdivia néhány hónapja fenyegetéseket kapott. Az újságíró lefejezett holttestét és motorját vasúti sínek mellett találták meg a Mexikóvárostól 300 kilométerre délkeletre található Motzorongo településen. A lap egyik névtelenséget kérő munkatársa szerint a 44 éves Valdivia halálával kapcsolatban először vasúti balesetre gyanakodtak, később azonban kiderült, hogy megkínozták őt. Az ügyészség nyomozást indított. Mexikó a világ egyik legveszélyesebb országa a sajtóban dolgozók számára. A 2000-es év óta több mint száz újságírót gyilkoltak meg az államban: tavaly tízet, idén pedig már legalább négyen vesztették életüket erőszakos cselekmény következtében.

Forrás: MTI; fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.