Pesti Srácok

Milliók kényszerülnek otthonaik elhagyására Japánban

Milliók kényszerülnek otthonaik elhagyására Japánban

Nyolcmillió embert szólítottak fel a hatóságok Japánban vasárnap arra, hogy hagyják el otthonaikat, mert pusztító erejű viharral közelít az országhoz a Haisen névre keresztelt tájfun.

Eddig a Kyodo japán hírügynökség összesítése szerint legalább tíz ember sérült meg, és a vihar miatt 142 ezer háztartás maradt áram nélkül a szigetországban. A meteorológiai szolgálat heves esőzésekre, erős széllökésekre, hullámokra és a partvidékeken áradásokra figyelmeztetett. A vihar már áthaladt Okinaván, és hétfőn várhatóan Kjúsú, a legdélebbi japán fősziget nyugati partja mentén halad majd északi irányba. Hétfőn várhatóan a Koreai-félszigetet is eléri. Sok befogadó központ jelezte, hogy nem fog tudni minden kitelepített embert fogadni, mert a koronavírus-járvány miatti távolságtartás jegyében felére kellett csökkenteniük kapacitásaikat.

A vihar miatt a Japan Airlines és az All Nippon Airways csaknem 700 járata nem indul el. A kjúsúi vasúttársaság a nagy sebességű sinkanszen vasútjáratokat és a hagyományos vonatokat is leállította. A Haisen egy héten belül a második tájfun, amely eléri a japán szigeteket.

A helyi állami média szerint Észak-Koreában készültséget rendeltek el a közeledő természeti csapás miatt, és arra figyelmeztették az embereket, hogy a Haisen pusztítóbb lesz a Bavi és a Majszak tájfunnál, amelyek a legutóbb tépázták meg a Koreai-félszigetet. A legmagasabb fokozatú riasztást adták ki Dél-Koreában is, miután a Haisen várhatóan hétfőn megközelíti az ország második legnagyobb városát, a 3,5 millió lakosú Puszant.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.