Pesti Srácok

Miután meglopta kollégáját, felajánlotta, hogy segít elkapni a tolvajt

null

Nem szokványos módon szemelte ki áldozatát az a budapesti férfi, aki saját munkatársának autóját törte fel, majd ellopta annak pénztárcáját. A történteket követően némi késéssel ugyan, de munkába állt. Az eset érdekessége, hogy a műszak végeztével a két férfi együtt érkezett vissza autóikhoz, ahol az elkövető, Cs. Illés ugyanolyan meglepődéssel konstatálta a történteket, mint maga az áldozat.

Egészen bizarr esetről számolt be a rendőrség hivatalos honlapja. A Police.hu tájékoztatása szerint meglepettnek tettette magát az a tolvaj, aki saját kollégájának autóját törte fel. A férfi a kesztyűtartóból tulajdonította el a sértett szemüvegét, kameráját és pénztárcáját – benne 45 ezer forinttal. Miután értesítették a rendőrséget, elkezdődött a helyszínelés, melynek során Cs. Illés nemcsak együttérzőnek mutatkozott, de segítségét is felajánlotta az ellopott értékek visszaszerzésében. Azzal azonban nem számolt, hogy a parkolóban történteket térfigyelő kamerák rögzítik, így miután a rendőrök visszanézték azokat, egyértelművé vált a tettes személye.

– írta a police.hu

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: police.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.