Pesti Srácok

Nagyot nyert a Sorost Amerika leggonoszabb emberének nevező afroamerikai politikus

Nagyot nyert a Sorost Amerika leggonoszabb emberének nevező afroamerikai politikus

Allen West, volt képviselő vezeti a texasi republikánus pártszervezetet, miután a nemrégiben rendezett republikánus előválasztáson legyőzte ellenfelét, James Dickeyt. West 2011-től 2013-ig képviselte Florida 22. körzetét Washingtonban. Az évek során West – aki egyébként az amerikai hadsereg nyugalmazott alezredese – előtérbe került konzervatív politikai kommentátorként és előadóként is. A texasi Demokrata Párt tisztviselői gyorsan elítélték West győzelmét Dickey felett, mondván, hogy undorodnak a választástól. Undorodunk, de nem lepődünk meg azon, hogy a texasi republikánusok egy igazolt rasszista konzervatív keményvonalas politikust, Allen West-et választották új elnöküknek – mondta Abhi Rahman, a texasi demokrata párt kommunikációs igazgatója, majd hozzátette: West megválasztása mindent megmutat, ami nincs rendben a republikánus párttal, és kudarcukra hívja fel a figyelmet egy befogadó, barátságos párt felépítésének vonatkozásában. West a Donald Trump elnök és Joe Biden volt alelnök közötti 2020-as elnökválasztást a jogállamiság és a csőcselék uralma között választásként jellemezte, nemrég pedig arról beszélt, hogy a demokraták szabadon engedték Frankenstein szörnyét a Black Lives Matter mozgalommal.

A demokraták kirohanása azzal is összefüggésben lehet, hogy a Fox News tévécsatorna beszámolója alapján a Soros családnak alapvető befolyása van a baloldali liberális Demokrata Párton belül – írta a Tűzfalcsoport. West korábban azt fejtegette egyik írásában, hogy mi a célja Sorosnak, a progresszív szocializmus legnagyobb amerikai finanszírozójának, azzal, hogy részt vesz Írország alkotmányának megváltoztatásában.

– írta a republikánus politikus, aki arra is kitért, hogy lesz-e vizsgálat Soros és az illegális hozzájárulása, elkötelezettsége ügyében.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Allen West. Legutóbb pedig arról beszélt, hogy a demokraták szabadon engedték Frankenstein szörnyét a Black Lives Matter mozgalommal.

– jegyezte meg West, az Antifa és a Black Lives Matter kapcsán Mary Shelley 1818-as regényében szereplő lényéhez, Victor Frankensteinhez hasonlítva azt.

– jelentette ki West, aki a Donald Trump elnök és Joe Biden volt alelnök közötti 2020-as elnökválasztást a jogállamiság és a csőcselék uralma között választásként jellemezte. A novemberben jó esélyekkel induló képviselőjelölt kiemelte a politikai összhangot Biden, a demokraták és az olyan szervezetek között, mint az Antifa és a Black Lives Matter.

Forrás: Tűzfalcsoport; Fotó: AFP via Getty Images/Mandel Ngan

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.