Pesti Srácok

Négy éven keresztül zaklathatta szexuálisan iskolás áldozatait a portás

null

Az iskolában portásként és kertészként dolgozó férfi négy éven keresztül zaklatta az iskolába járó kiskorú lányokat. A gyanú szerint a vádlott futballedzéseket és szakköröket is tartott a diákoknak, így férkőzött áldozatai bizalmába. Az ügyészség a vádlottat kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal, kiskorúak veszélyeztetésével, valamint folytatólagosan elkövetett szeméremsértés bűntettével vádolja.

A Fővárosi Törvényszék az elsőfokú határozata meghozataláig elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akit iskolai szexuális erőszakkal vádol az ügyészség. Közleményében a bíróság emlékeztetett: a vád szerint a terhelt portásként és kertész-karbantartóként dolgozott egy budapesti általános iskolában, ahol futballedzéseket és szakkört is tartott a tanulóknak, valamint táborozásokra is elkísérte őket. A férfi az intézményben csaknem 4 éven keresztül követett el szexuális cselekményeket több kiskorú diáklánnyal.

A bíróság kedden döntött a kényszerintézkedés indokoltságáról. A férfi június 25. óta állt bűnügyi felügyelet alatt, mozgását technikai eszközzel ellenőrizték. A vád benyújtásakor az ügyészség a bűnügyi felügyelet fenntartását indítványozta. A bíróság ugyanakkor úgy határozott, hogy fennáll a bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye, ezért a férfi letartóztatásáról döntött. A bíróság szerint a vádlott a felügyeletére bízott gyermekekkel bizalmi kapcsolatot alakított ki; manipulatív személyisége és a terhére rótt bűncselekmények leplezése érdekében tett eddigi erőfeszítései a bizonyítás megnehezítésének szándékára utalnak.

Azt írták: figyelembe kellett venni annak a lehetőségét is, hogy ha az eljárás nem lesz befejezhető előkészítő ülésen, akkor tárgyalást kell tartania, így a vádlott tanúk befolyásolásával esetlegesen veszélyeztetné a bizonyítást. Ha azonban az előkészítő ülésen mégis ügydöntő határozat hozható, a kényszerintézkedés indokoltságát a bíróság felül fogja vizsgálni. Az ügyben az előkészítő ülés időpontja még nincs kitűzve. Jelezték: a kiskorú sértettek védelme érdekében a bíróság az eljárást zártan folytatja le, az ítélethirdetés azonban nyilvános lesz.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI (illusztráció)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.