Pesti Srácok

Németh Zsolt: Magyarországnak szolidaritást kell tanúsítania a belorusz nép iránt

Németh Zsolt: Magyarországnak szolidaritást kell tanúsítania a belorusz nép iránt

Magyarországnak és a magyar Országgyűlésnek szolidaritást kell tanúsítania a belorusz nép iránt – hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a testület szerdai ülése után, sajtótájékoztatón.

A zárt ülésen Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára, Czukor József, az Információs Hivatal főigazgatója és Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgatója tartott tájékoztatót a fehérorosz választások nyomán kialakult helyzetről. Németh Zsolt úgy fogalmazott:

Úgy vélte, hogy annak mérete, volumene miatt "el is várható", hogy a nyugati országok, az Európai Unió és a NATO tagállamai, az Európa Tanács országai a legnagyobb támogatásukról biztosítsák a mozgalmat.

PestiSracok facebook image

mondta a kormánypárti politikus. Szavai szerint ennek az "öntudatosodásnak" fontos vonatkozása, hogy nem valaki vagy valakik ellen fogalmazza meg önmagát, hanem határozott közösségi identitás nyilvánul meg az egész országban. Németh Zsolt leszögezte, hogy a választási eredmények meghamisítása, a választás befolyásolása, az elnökválasztást követő, a hatalom részéről tapasztalható megnyilvánulások, a tüntetőkkel, ellenzéki vezetőkkel szembeni erőszakos bánásmód, a visszaélések és az ellenzék által létrehozott Koordinációs Tanáccsal szembeni brutális fellépés "teljesen megalapozottan váltotta ki a nemzetközi közösség felháborodását".

hangsúlyozta a bizottsági elnök, majd rámutatott: támogatják ugyanakkor az EU, a NATO, az EBESZ, az Európa Tanács és a visegrádi négyek elmúlt napokban, hetekben megfogalmazódott kezdeményezéseit. Utóbbiról azt mondta, Magyarország egyértelműen támogatja azt a fajta normatív megközelítést, amelyet Lengyelország magáévá tett. Németh Zsolt egyúttal megjegyezte: bízik benne, hogy ez a fellépés, amelyhez 14 uniós tagállam csatlakozott, fenn fogja tudni tartani azt az elkötelezett odafigyelést, amely nélkülözhetetlen a helyzet megnyugtató rendeződéséhez. A demokratikus kibontakozás érdekében Németh Zsolt minden meghatározó politikai szereplőre kiterjedő párbeszéd elindítását szorgalmazta. Beszámolt arról, hogy aláírásával támogatta Cheryl Gillan, az Európa Tanács (ET) politikai bizottságának elnöke kezdeményezésére megfogalmazott indítványt, amelynek célja, hogy az ET közvetítőszerepet tudjon betölteni a párbeszéd elindításában. Közölte, a fehérorosz hatalom részéről "némi nyitottság" tapasztalható az alkotmányozási folyamat irányába, amely számtalan közép-európai országban a rendszerváltozás ugródeszkája volt. A bizottsági elnök azt mondta,

Németh Zsolt e tekintetben előremutatónak nevezte Várhelyi Olivér szomszédságpolitikai és bővítési uniós biztos javaslatát, amely szerint az EU nyújtson 53 millió eurós célzott támogatást Fehéroroszországnak jelentős részben a koronavírus-járvány kezelésére és a gazdaság újraindítására. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az alkotmányozási folyamat "kilátásba helyezi" a választások megismétlését is.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.