Pesti Srácok

Novák Katalin: Továbbra is a saját tulajdonú otthonhoz jutás támogatása a cél

Novák Katalin: Továbbra is a saját tulajdonú otthonhoz jutás támogatása a cél

Továbbra is a saját tulajdonú otthonhoz jutás támogatása a cél, ezért az otthonteremtési program, amelyet a közeljövőben szeretnének a kormány elé terjeszteni, nem bérlakásprogram lesz – közölte Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszterjelölt pénteken, a Hír TV-n.

Kiemelte: ha a kormány támogatását adja majd a programhoz, újabb mérföldkövet jelentő lépéseket vezetnek be, amelyekkel még kedvezőbbé válnak az otthonteremtés feltételei, még többen juthatnak önálló otthonhoz, így még jobb körülmények között lehet majd családot tervezni, gyermeket nevelni.

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Novák Katalin a miniszteri kinevezésével kapcsolatban azt mondta: a területek, amelyekért felel majd, ugyanazok lesznek, de nagyobb lesz a mozgástere, részt vehet majd a kormányüléseken, és személyesen be tud kapcsolódni a döntéshozatalba. Bízik benne, hogy a döntések legalább olyan helyesek lesznek, mint eddig, és erre – véleménye szerint – megvannak a garanciák, mert egy tíz éve kitaposott úton mennek tovább. Azzal kapcsolatban, hogy a kinevezés előtti meghallgatása után az ellenzéki pártok nemmel szavaztak a kinevezésére, úgy fogalmazott:

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.