Pesti Srácok

Oeconomus Gazdaságkutató: Magyarországon az átlagbérek 2018-ban és 2019-ben is a régió középmezőnyébe tartoztak

null

A magyar átlagbérek 2018-ban és 2019-ben is a régió középmezőnyébe tartoztak; az Eurostat adatai szerint az elmúlt két évben Magyarországon az átlagbérek magasabbak voltak, mint Szlovákiában és Romániában, de nem érték el a Csehországban és Lengyelországban mért szintet – mondta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója csütörtökön, Budapesten, sajtótájékoztatón.

Sebestyén Géza a rendezvényen mutatta be az alapítvány Ki előzött le kit? című elemzését, amelyben a régión belül főként a magyar és a román átlagbérek változására koncentráltak. Közölte: a vizsgálatban megállapították, hogy Magyarországon egy átlagos munkaképes korú ember éves jövedelme vásárlóerőparitáson számolva 3176 euróval nőtt 2018-ra 2010-hez képest, Romániában viszont ugyanebben az időszakban csupán 2735 euróval emelkedett. Sebestyén Géza elmondta: a tavaly létrejött alapítvány mértékadó, objektív gazdasági elemzésekkel akarja bemutatni Magyarország helyzetét, és egyúttal reagálni kíván a médiában megjelenő, a magyar gazdaság teljesítményével összefüggő álhírekre (fake news) is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.