Pesti Srácok

"Okosban" akart bírságolni a kamu NAV-ellenőr, lebukott

"Okosban" akart bírságolni a kamu NAV-ellenőr, lebukott

Hamis igazolvánnyal színlelt NAV-ellenőrzést egy kecskeméti férfi egy építkezésen. Az álellenőr bírságot helyezett kilátásba, amit azonban "okosban is megoldhattak volna", ha egy parkolóban pénzt adnak neki. A trükk nem jött be, a vállalkozó rendőrökkel ment a találkozóra.

A vádirat szerint a kecskeméti férfi 2019 májusában megkérte egy helybeli ismerősét, hogy készítsen számára hamis NAV-igazolványt – írja közleményében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. Az ismerős ennek eleget is tett, elkészítette, majd átküldte elektronikusan a kért igazolványt, amit a férfi kinyomtatott.

Ezután a férfi egy társával megjelent egy kerekegyházi építkezésen, ahol hat munkavállaló éppen ácsmunkát végzett. A kecskeméti férfi odament a munkásokhoz és a hamis igazolvánnyal felfegyverkezve NAV-ellenőrnek adta ki magát, majd közölte, hogy a védőeszközök használatának elmulasztása miatt fejenként 50 ezer forint helyszíni bírságot szab ki.

A közlemény szerint ezután az egyik munkás felhívta a főnökét és átadta a telefont az „ellenőrnek", aki megismételte, hogy a helyszínen tapasztalt hiányosságok miatt bírságot kell kiszabnia, de elintézhetik „okosban" is és akkor nem kerül sor hivatalos eljárásra.

Ennek érdekében találkozót beszéltek meg, amire még aznap egy kecskeméti külvárosi hotel parkolójában került sor. A vállalkozó azonban a találkozóra nem egyedül ment: értesítette a hatóságot, és rendőri kísérettel találkozott a a csalóval.

A két csalót a rendőrök a helyszínen elfogták, így a pénz átadására sem került sor. Az ügy negyedik vádlottjának – egy budapesti férfinak – a vádirat szerint ugyancsak az I. rendű vádlott felkérésére korábban készített hamis NAV-igazolványok miatt kell felelnie.

Az ügyészség az ügy mind a négy vádlottját közokirat-hamisítás bűntettével vádolja, akik közül két férfinak csalás vétségének kísérlete miatt is felelnie kell. A szabadlábon lévő férfiak ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Forrás: Ügyészség; Fotó:MTI/Krizsán Csaba

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.