Pesti Srácok

Orbán Viktor felmentette az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjét

Orbán Viktor felmentette az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjét

Azonnali hatállyal felmentette Orbán Viktor az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjét – derül ki a hétfőn megjelent Magyar Közlönyből.

A hírt elsőként a Portfolio közölte. Azt írták: a kormányfő a döntését az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójának felmentéséről a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter javaslatára hozta meg, aki a belügyminiszter, Pintér Sándor. Hogy mi állhat a háttérben, az egyelőre nem derült ki. Több, a témával foglalkozó cikk is említi, hogy tavaly, amikor az AH XI. kerületi épületét átadták, Orbán még dicsérte Kiss Zoltán munkáját.

Az AH működésének központjában a Magyarország szuverenitását, alkotmányos rendjét, társadalmi és gazdasági stabilitását leplezett formában veszélyeztető törekvésekkel szembeni eredményes fellépés áll. Feladataik közé tartozik a kémelhárítás, az alkotmányvédelem, a gazdaságbiztonság, a nemzetbiztonsági védelem, a nemzetbiztonsági ellenőrzés, közreműködés migrációs és honosítási eljárásokban, haditechnikai eszközök, a tömegpusztító fegyverek (nukleáris, biológiai, vegyi, radiológiai), hordozó eszközeik, mindezek gyártásához, előállításához, fejlesztéséhez szükséges termékek, technológiák, ismeretek, továbbá a szakszerű működtetésükhöz szükséges tudás – know-how, ismeretanyag – ellenőrizetlen terjedésének felderítése és megakadályozása.

Az ügyben kerestük a Belügyminisztériumot is, Samu Attila sajtófőnök az okokról ugyan nem beszélt, ám annyit leszögezett: Pintér Sándor belügyminiszter messzemenőkig elégedett Kiss Zoltán és az Alkotmányvédelmi Hivatal munkájával.

Forrás: Portfolio; Vezető kép: MTI/Illyés Tibor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.