Pesti Srácok

Sokkoló adat: Budapesten 14-29 ezer ember fertőzödhetett már meg koronavírussal

Sokkoló adat: Budapesten 14-29 ezer ember fertőzödhetett már meg koronavírussal

Egy hét alatt alig több, mint 2400, két hét alatt pedig 3200 koronavírusos esetet diagnosztizáltak Magyarországon. A Portfolio elemzése szerint ma már 100-ból egy-két ember lehet fertőzött a fővárosban. Merkely Béla pedig azt nyilatkozta, hogy ő mintegy 100 ezerre becsüli a fertőzöttek számát az országban.

A portál azt írja, nyáron kifejezetten kevés beteg volt ahhoz képest, hogy a környező országok többségében több fertőzöttet diagnosztizáltak, azonban az utóbbi hetekben fordult a kocka. A külföldről az iskolakezdés előtt hazatérő magyarok behurcolták a vírust. A koronavírus-járvány első időszakának egyik tanulsága a Portfolio szerint az volt, hogy a magyar járványügy nagyjából minden 14-15. esetet diagnosztizálja, és nincs okunk azt feltételezni, hogy most jobb lenne a detektálási arány. Szlávik János főorvos szerint tízszer-hússzor annyi eset lehetett nyáron is, mint amennyit diagnosztizáltak, de Röst Gergely járványügyi matematikus is úgy véli, hogy legalább annyi most a nem diagnosztizált eset, mint korábban. Sőt, szerinte most több eset maradhat feltáratlanul.

mondta Röst a Portfolio-nak. Merkely Béla, a SOTE rektora pedig egyenesen úgy véli, hogy 20-szor annyi beteg lehet, mint amennyit detektálnak. A portál megnézte, hogy nagyjából hány fertőzött lehet az országban jelenleg, ha egy fertőzött két hétig számít aktív esetnek. Úgy számolnak, hogy Budapesten már a népesség 0,8, illetve 1,6 százaléka fertőzött lehet a számítások szerint, ha minden tizedik, illetve huszadik esetet azonosítják. Vagyis 14-29 ezer fertőzött lehet a fővárosban, az egész országban pedig 32-65 ezren lehetnek összesen azok, akik koronavírusosak a fenti számítással. Ez azt is jelenti, hogy a fővárosban jelentős a fertőzöttség, kifejezetten sokan lehetnek a tünetmentesek vagy enyhe tünetekkel rendelkezők, akik vélhetően nem is sejtik, hogy fertőzöttek. Merkely Béla ennél is többre, 100 ezerre becsüli a fertőzöttek számát. Ez a Portfolio számításai szerint úgy képzelhető el, ha egyhuszados aluldetektálási arány feltételezése mellett azzal is kalkulálunk, hogy a betegség lappangási ideje egy hét, vagyis a hivatalosan regisztrált fertőzöttek száma a tüntetmentes állapot miatt eleve késésben van a pillanatnyi állapothoz képest. Így számolva Budapesten átlagosan 100 főre már kicsivel több, mint 2 vírushordozó is juthat.

PestiSracok facebook image

Forrás: Portfolio; Fotó: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.