Pesti Srácok

Szijjártó az ukrajnai önkormányzati választásokon való részvételre kérte a kárpátaljai magyarokat

null

Az október 25-i ukrajnai önkormányzati választásokon való részvételre kérte a kárpátaljai magyarokat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Beregszászon, azon a sajtótájékoztatón, amelyet Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökével megbeszélésüket követően közösen tartottak.

Mint fogalmazott, az ukrán belügyekbe való beavatkozási szándék nélkül kéri a Kárpátalján élő magyarokat erre, mert ha ezt nem teszik, akkor elveszítik a lehetőségét annak, hogy befolyásuk legyen jövőjükre, közösségükre és lakóhelyük jövőjére. Arra is kérte a kárpátaljai magyarokat, hogy megyei szinten az egyetlen magyar listára, a KMKSZ listájára szavazzanak, és "teremtsék meg a lehetőségét annak, hogy a mostani ciklushoz hasonlóan erős képviselete legyen a kárpátaljai magyarságnak a megyei tanácsban". A többi helyi önkormányzat vonatkozásában is arra kérte a magyar kisebbséghez tartozókat, hogy "tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a magyar jelöltek, vezetők és képviselők a következő időszakban az eddigiekhez hasonlóan dolgozhassanak a saját közösségeik jövője és fejlesztése érdekében". Hangsúlyozta ugyanakkor: a magyar fél abban érdekelt, hogy Ukrajna és Magyarország között jószomszédi viszony alakuljon ki.

– hangsúlyozta. Szijjártó Péter elmondta: Brenzovics László a KMKSZ nevében arra kérte a magyar kormányt, hogy a kárpátaljai magyar iskoláknak nyújtson segítséget a koronavírus-járvány közepette az egészségügyi védekezésben, ezért hamarosan félmillió maszkot, érintés nélküli testhőmérséklet-mérőket, kézfertőtlenítő szereket és egyéb eszközöket fognak küldeni Magyarországról. Hozzátette: megkérte Dmitro Kuleba ukrán külügyminisztert, járjon közben, hogy mielőbb kapja meg a magyar fél erre a beszállítási engedélyt. Szijjártó Péter tájékoztatott továbbá arról, hogy a magyar kormány gazdaságfejlesztési programja a jövőben is folytatódik Kárpátalján: ezután is írnak ki pályázatokat kis- és középvállalkozások számára.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.