Pesti Srácok

Szijjártó Kárpátalján: a magyarok "motorjává" váltak annak a közép-európai összefogásnak, amely az európai fejlődés forrása lesz

Szijjártó Kárpátalján: a magyarok "motorjává" váltak annak a közép-európai összefogásnak, amely az európai fejlődés forrása lesz

Mára a magyarok "motorjává" váltak annak a Kárpát-medencei, közép-európai összefogásnak, amely az elkövetkező időszakban az európai fejlődés forrása lesz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Beregszászon.

Kiemelte: a kárpátaljai magyar közösség a jövőben is számíthat a magyar kormány feltétlen támogatására, mert egymás nélkül sem a kisebbség, sem az anyaország nem tud erős, sikeres és teljes lenni. Szijjártó beszédében rámutatott arra, hogy az elmúlt időszakban jelentősen javult a magyar-szlovák és a magyar-szerb viszony.

– fogalmazott. Hangsúlyozta: arra van szükség, hogy a szomszédos országok a náluk élő magyar kisebbségre ne konfliktusforrásként, hanem erőforrásként, a két ország közötti kapocsként tekintsenek.

PestiSracok facebook image

– emelte ki, hozzáfűzve, hogy Ukrajna minden nehéz pillanatban eddig is számíthatott Magyarország támogatására, és most, a koronavírus-járvány közepette is. A II. Rákóczi Ferenc főiskolát a kárpátaljai magyarság megmaradása egyik legfontosabb bástyájának nevezte, kiemelve, hogy az intézményből kerülnek ki azok a fiatalok, akik majd a jövő nemzedékét tanítják, vezetik. Biztosított ezért afelől, hogy a magyar kormány a jövőben is minden kívánt, szükséges eszközzel támogatni fogja a főiskola működését. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitóján Szijjártó Pétert az iskola Rákóczi-díjjal tüntette ki.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.