Pesti Srácok

Szijjártó Péter a Mazsihisz elnökével tárgyalt

Szijjártó Péter a Mazsihisz elnökével tárgyalt

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden ellátogatott a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagógába, ahol Heisler Andrással, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökével tárgyalt. A megbeszélésen részt vett Ligeti András, a Zsidó Világkongresszus Európai Ügyekért Felelős Koordinátora, valamint Büchler András, a Mazsihisz vezetőségi tagja, a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó elnöki tanácsadó is.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a látogatást követő zárt körű megbeszélésen Heisler András köszönetét fejezte ki a magyar-izraeli kapcsolatok példás alakulása miatt, majd rövid áttekintést adott a magyarországi zsidó közösség helyzetéről és a közeljövő terveiről.

– írták.

PestiSracok facebook image

A tárgyaláson szó esett a nemzetközi zsidó szervezetekkel folytatott konstruktív párbeszédről is. E kapcsolatok fontosságát jelzi, hogy a megbeszélésen részt vett Ligeti András, a Zsidó Világkongresszus Európai Ügyekért Felelős Koordinátora, valamint Büchler András, a Mazsihisz vezetőségi tagja, a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó elnöki tanácsadó is – fűzték hozzá.

Teljes körű rekonstrukció

A közleményben kitértek arra, hogy a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga teljes körű műemléki rekonstrukciója – a Miniszterelnökség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított állami forrásból – mintegy 3,2 milliárd forintból valósul meg. A beruházás befejezése idén várható.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.