rekonstrukció
Szijjártó Péter a Mazsihisz elnökével tárgyalt
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden ellátogatott a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagógába, ahol Heisler Andrással, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökével tárgyalt. A megbeszélésen részt vett Ligeti András, a Zsidó Világkongresszus Európai Ügyekért Felelős Koordinátora, valamint Büchler András, a Mazsihisz vezetőségi tagja, a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó elnöki tanácsadó is.Megtalálta a Jobbik a felelőst, aki nem újította fel a Lánchidat: Orbán (PS-VIDEÓ)
Groteszk és elképesztő az a nihilizmus, amely a Jobbik végvergődését kíséri, hiszen Jakab Péter megmaradt emberei már kizárólag csak olyan ügyekbe tenyerelnek bele, amelyek teljesen nevetségessé és komolytalanná teszik az egykor jobboldali értékeket hirdető pártot. Így tettek most is, amikor Szilágyi György, a Jobbik szóvivője a Lánchíd pesti hídfőjénél tartott sajtótájékoztatót, ahol a kormányt ostorozta a Lánchíd állapota miatt, és a demagógia csúcsát elérve, a tűzijátékra szánt pénzből újíttatná fel nemzeti büszkeségünket, lekövetve Karácsony szánalmas kapálózását. A PestiSrácok.hu stábja a helyszínen igyekezett szembesíteni Szilágyit a tényekkel, hiszen még Kerpel-Fronius Gábor momentumos polgármester-helyettes is elismerte, hogy a Lánchíd rekonstruckiójára megvan a pénz, valamint a közbeszerzés kiírását sem hátráltatja semmi nyolc hónapja, illetve az sem érthető, hogy a Tarlós-féle városvezetés által a hídra félretett közel 24 milliárd forinttal mi a helyzet. Stábunk igyekezett rávilágítani arra is, hogy a Jobbik a fenti tények tekintetében rossz ajtón kopogtat, amikor a kormányon kéri számon a híd felújítását, azonban süket fülekre találtunk. A jobbikos szóvivő ugyanis bátran terelte a szót, érdemi válasz nélkül hagyta portálunk kérdéseit, azzal nyugtatva minket, hogy mindenre választ adott. Nézzék meg videónkat!Novemberben kezdődhet a Lánchíd és környékének a felújítása, forgalomkorlátozás később várható
A tervek szerint novemberben kezdődhetnek meg a Lánchíd, a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró, valamint a budai váralagút felújítási munkálatai; forgalomkorlátozás csak később várható. A testület döntött, hogy a felújítást várhatóan 23 milliárd 366 millió forintból valósítják majd meg.Tényleg lehet minaret a Notre-Dame tetején? – Megérkeztek az első "remek" ötletek az újjáépítéshez
Megérkeztek az első ötletek a Notre-Dame újjáépítéséhez. A versenyt Emmanuel Macron hirdette meg nemzetközi szinten a világ építészei között. Sokat viccelődtünk azon akkor, hogy ha a francia elnökön múlik, akkor romkocsma vagy mecset lesz a székesegyház helyén; ennek ellenére megdöbbentő, hogy valóban érkeztek hasonló ötletek. Az eddigi elképzelések szerint a Notre-Dame-ot nem az eredeti tervek alapján kellene rekonstruálni; van, aki ezt azzal indokolta, hogy egy épület ilyen szintű leégése nem más, mint “felszabadulás”.Ajánljuk még