Pesti Srácok

Tényleg lehet minaret a Notre-Dame tetején? – Megérkeztek az első "remek" ötletek az újjáépítéshez

Tényleg lehet minaret a Notre-Dame tetején? – Megérkeztek az első "remek" ötletek az újjáépítéshez

Megérkeztek az első ötletek a Notre-Dame újjáépítéséhez. A versenyt Emmanuel Macron hirdette meg nemzetközi szinten a világ építészei között. Sokat viccelődtünk azon akkor, hogy ha a francia elnökön múlik, akkor romkocsma vagy mecset lesz a székesegyház helyén; ennek ellenére megdöbbentő, hogy valóban érkeztek hasonló ötletek. Az eddigi elképzelések szerint a Notre-Dame-ot nem az eredeti tervek alapján kellene rekonstruálni; van, aki ezt azzal indokolta, hogy egy épület ilyen szintű leégése nem más, mint “felszabadulás”.

Gondolkodóba estek a világ építészei, miután a Notre-Dame tragikus leégése után Emmanuel Macron globális szintű versenyt hirdetett a székesegyház újjáépítésére. Az első kósza ötletek már napvilágot is láttak, melyek szerint nem lenne szerencsés az eredeti tervek szerint visszaállítani az épületet; a haladó tervezők modern stílust, üvegplafont, acéltornyot képzelnének el.

A The Telegraph cikket is közölt a témában, mely szerint “paródia” lenne, ha az eredeti hasonmását építenék vissza a franciák. A Rolling Stone magazin pedig a Harvard egyik művészettörténészét, Patricio del Realt idézte, aki szerint az épület leégése nem más, mint a felszabadulás szimbóluma. Ezt a professzor azzal indokolta, hogy véleménye szerint a katolikus egyház egy “mélységesen romlott intézmény”.

Fotó: MTI/EPA/Michel Euler
PestiSracok facebook image

De nemcsak az újságok hasábjain, hanem a való életben is összejöttek a modern, haladó építészek, hogy teljesen átalakítsák a székesegyházat. Lord Norman Foster, az egyik leghíresebb brit építész például egy acélból és üvegből készült tetőt képzelt el az épületre, amelyből egy funkció nélküli hegyes acéltorony mered a magasba. Az építész – aki a New York Times-nak nyilatkozott – úgy véli, ez az ötlet nem más, mint egy, “a fényről szóló műalkotás” lenne. Szerinte ez a dizájn nem csak kortárs, hanem “spirituális” is lenne.

Ian Ritchie, a híres, 120 méter magas dublini torony (Spire of Dublin) tervezője az ír főváros ikonikus, de igencsak megosztó formájához hasonló dolgot képzel el a Notre-Dame tetejére, amely szerinte egy “karcsú, tükröződő kristály lenne a Mennybe”. A dubliniak egyébként nem túl lelkesek a saját “tornyukkal” kapcsolatban, és nemcsak a ráköltött elképesztő pénzösszeg miatt. Van, aki szerint egy gigantikus fecskendőt ábrázol, mások pedig örülnek, mert részegen hazavezeti őket. Valami ilyesmit képzelnek most a Notre-Dame tetejére is.

Dublin Spire. Fotó: free-city-guides.com

Ha ez eddig nem volna elég, akkor érdemes pillantást vetni a Domus nevű építészeti magazinban megjelent javaslatra, amit egy bizonyos Tom Wilkinson talált ki. Szerinte a legjobb ötlet az lenne, ha az elpusztult torony helyre egy muszlim minaret (muszlim mecsethez vagy dzsámihoz épített, vagy illesztett, esetleg különálló, nyúlánk, felfelé elkeskenyedő torony) kerülne azoknak az algériaiaknak az emlékére, akik az 1960-as években a francia kormány ellen lázadtak.

Forrás: New York Times, Domus Magazine, Rolling Stone, The Telegraph; Vezető kép: Twitter

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.