Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarországot egyértelmű tisztelet övezi a Fehér Házban (videó)

Szijjártó Péter: Magyarországot egyértelmű tisztelet övezi a Fehér Házban (videó)

Magyarországot, a magyar kormányt, a magyar miniszterelnököt egyértelmű tisztelet, nagyrabecsülés és támogatás övezi a Fehér házban – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedd este, Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter azt követően nyilatkozott, hogy Washingtonban egyedüli uniós külügyminiszterként részt vett az Izrael és az Egyesült Arab Emírségek, valamint Bahrein közötti békemegállapodás aláírási ceremóniáján. A külügyminiszter ezen kívül útja során megállapodást írt alá például a legnagyobb magánkézben lévő, tőzsdén lévő űrkutatási cég és a magyar kormány között. Az energiakérdésekről azt mondta: Washingtonban elismerésüket fejezték ki, hogy Magyarország megállapodott a Shell-lel egy hosszútávú gázvásárlási konstrukcióról.

Szijjártó Péter találkozott továbbá David Cornsteinnel, aki budapesti nagykövetként befejezi tevékenységét. Ennek kapcsán a miniszter azt is elmondta, hogy javaslata szerint – amit Orbán Viktor kormányfő el is fogadott – Takács Szabolcs, a Külgazdasági és Külügyminisztérium a Brexit Magyarországot érintő külpolitikai és külgazdasági hatásai kezelésének összehangolásáért felelős miniszteri biztosa lehet Magyarország következő washingtoni nagykövete.

Forrás: Facebook, MTI; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.