Pesti Srácok

Szlovákia a kockázatos országok listájára teszi Csehországot

Szlovákia a kockázatos országok listájára teszi Csehországot

Szlovákia – utazás tekintetében – Csehországot a vörös, vagyis kockázatos besorolású országok listájára teszi – közölte Igor Matovic szlovák kormányfő a központi válságstáb hétfői ülése közben tartott sajtótájékoztatóján Pozsonyban. Sajtóinformációk szerint a koronavírus-fertőzések megugrásával indokolt intézkedés péntektől lép hatályba.

Azt, hogy az ott tapasztalható koronavírus-fertőzésszám növekedésével összefüggésben Csehország a kockázatos országok listájára kerül, már pénteken jelezte Marek Krajcí szlovák egészségügyi miniszter a járványügyi bizottság ajánlásaira hivatkozva. Krajcí pénteken több más járványügyi intézkedés szigorításáról is beszámolt. A Csehországot érintő ajánlásról azonban csak hétfőn hozott döntést a kormány mellett működő központi válságstáb. A döntéssel kapcsolatban Martin Klus szlovák külügyi államtitkár közösségi médiaoldalán azt írta, ez azt jelenti majd, hogy – a határ két oldalán 30 kilométeres körzetben élő ingázók, illetve néhány más eset kivételével – a Csehországból érkezőknek 72 óránál nem régibb negatív Covid-teszttel kell rendelkezniük, ellenkező esetben házi karanténba kell vonulniuk. Csehország Szlovákiával szemben nem vezet be hasonló intézkedést – jelentette a sme.sk szlovák hírportál a cseh külügyminisztérium megerősítésére hivatkozva hétfőn.

A szlovák kormány központi válságstábja egyébként hétfőn csak részben fogadta el a járványügyi bizottságnak a tömegrendezvények korlátozására vonatkozó, pénteken közzétett ajánlásait. A hétfői döntés szerint a jelenlegi szinten tartják a kulturális és sportrendezvényeken részt vevők számának felső határát: ez beltéri rendezvények esetében 500, kültéri rendezvények esetében ezer főt jelent. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség hétfő esti jelentése szerint megelőző karanténba került Roman Mikulec szlovák belügyminiszter, mivel egy olyan személlyel került kapcsolatba, akinek korábban pozitív lett a Covid-19-tesztje.

Szlovákiában az újonnan regisztrált fertőzések száma az utóbbi napokban napi ötven és kétszáz között mozog. Az országban eddig összesen 5580 személynél mutatták ki a kórokozó jelenlétét a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ pénteki adatai szerint. Jelenleg 2413 aktív fertőzöttet tartanak nyilván. Eddig a kórnak hivatalosan 38 halálos áldozata van. Az országban eddig már több mint 385 ezer vírustesztet végeztek el.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.