Pesti Srácok

Szűk körben tette le a hivatali esküt a fehérorosz elnök

null

Letette a hivatali esküt szerdán Minszkben a vitatott körülmények között újraválasztott Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök – közölte a BelTA nevű fehérorosz hírügynökség. A szertartást szűk körben tartották meg, nem jelentették be előre, és noha ezt a törvény előírja, nem közvetítették a televízióban.

A jelentés szerint a szertartást néhány száz ember – felső állami vezetők, a törvényhozás tagjai, valamint a tudomány, a kultúra és a sport képviselői – jelenlétében a Függetlenség Palotájában, vagyis az államfői rezidencián rendezték meg. Lukasenka az alkotmánynak megfelelően belarusz nyelven tette le az esküt. A Tut.by hírportál szerint a szerdai szertartásról több miniszternek sem volt tudomása, és nem kapott rá meghívót Dmitrij Mezencev minszki orosz nagykövet sem. Az előző, 2015-ös eskütételi szertartáson ezer vendég volt jelen a kormánytagokkal, a parlamenti képviselőkkel és külföldi vendégekkel. Az utóbbiak között jelen volt Gennagyij Zjuganov, az orosz kommunista párt vezetője és Leonyid Kucsma volt ukrán elnök. Az eskütételt az elnökválasztás után két hónapon belül, vagyis október 9-ig kellett volna megrendezni, Lukasenka mandátuma november 5-én járt volna le.

Ahivatalos adatok szerint Lukasenka a szavazatok több, mint nyolcvan százalékával nyerte meg az elnökválasztást, amit az ellenzék csalásra hivatkozva nem fogadott el, és közölte, hogy Szvjatlana Cihanouszkaja volt elnökjelöltet fogadja el államfőnek. Az országban rendszeresek a tüntetések, amelyek nagyságrendje sajtójelentések szerint vasárnaponként százezres.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/BelTA/Nikolaj Petrov

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.