Pesti Srácok

Több száz koronavírus-fertőzött migráns került át a leszboszi sátortáborba

null

Eddig mintegy kilencezren költöztek át a leégett móriai menekülttáborból a Kara Tepében kialakított új sátortáborba, köztük 213 koronavírus-fertőzött, akiket egy félreeső táborrészben elkülönítettek – számolt be a görög hírügynökség (ANA-MPA) szombaton.

A migránsok mindegyikét regisztrálták, hogy megkezdődhessen menedékjogi eljárásuk. Emellett az új típusú koronavírusra is tesztelték őket, és a fertőzötteket izolálták.

A túlzsúfolt móriai tábor múlt héten égett le. A tűz miatt 12 ezer ember maradt fedél nélkül. A görög hatóságok szerint a tábor lakóinak egy kis csoportja gyújtotta fel a létesítményt, akiket feldühített, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt szigorú kijárási korlátozásokkal sújtották őket. Az üggyel kapcsolatban hat afgán állampolgárt, köztük két kiskorút vettek őrizetbe. Őket szombaton, illetve hétfőn hallgatják ki. Az utcák, ahol az emberek a móriai tábor leégése óta éltek, újra szabaddá váltak a közlekedés számára, hétfőtől pedig a környékbeli üzletek is kinyitnak – számolt be egy leszboszi hírportál. A hatóságok megtisztítják és fertőtlenítik a térséget.

Az új, mintegy nyolcezer férőhelyes sátortáborba csütörtökön kezdték meg a migránsok átköltöztetését. Humanitárius szervezetek kifogásolják, hogy az új sátortáborban az emberek nem jutnak megfelelő egészségügyi ellátáshoz, és – számos érintett migránssal együtt – azt követelik az athéni kormánytól, hogy szállítsák az embereket inkább a görög szárazföldre. A görög hatóságok viszont a Törökországgal 2016-ban megkötött megállapodáshoz tartják magukat, amelynek értelmében a migránsoknak mindaddig a szigeteken kell várakozniuk, amíg a menekültügyi eljárásuk le nem zárul. Akinek a kérvényét elutasítják, visszaküldik Törökországba.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Dimítrisz Toszidisz

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.