Pesti Srácok

Trump a második jelölését kapta a 2021-es Nobel-békedíjra

null

A második jelölését kapta Donald Trump a 2021-es Nobel-békedíjra pénteken, ezúttal egy svéd politikustól, aki az amerikai elnököt a segédletével létrejött szerb-koszovói gazdasági megállapodásért javasolja kitüntetni.

Magnus Jacobsson svéd kereszténydemokrata parlamenti képviselő Trump és az amerikai kormány mellett a szerb és a koszovói kormányzatot is Nobel-békedíjra jelölte. Úgy fogalmazott: "a béke és a gazdasági fejlődés érdekében végzett közös munkájukért". Trump szeptember 4-én, a Fehér Házban jelentette be Aleksandar Vucic szerb elnök és Avdullah Hoti koszovói kormányfő jelenlétében, hogy Belgrád és Pristina megállapodott a kétoldalú gazdasági kapcsolatok rendezésében. Az amerikai elnök történelmi jelentőségűnek minősítette az elvi megállapodást, hangsúlyozva, hogy a gazdasági együttműködés "összehozhatja az embereket", és megnyithatja az utat a politikai rendezés előtt is. Magnus Jacobsson pénteken a Twitteren hasonló értelmű bejegyzést tett közzé.

– írta. A héten ez volt a második alkalom, hogy Trumpot Nobel-békedíjra jelölték. Szerdán Christian Tybring-Gjedde, a norvég jobboldali Haladás Párt parlamenti képviselője terjesztette elő jelölését az Ábrahám-egyezmény néven ismertté vált megállapodás tető alá hozásáért. Ennek értelmében az Egyesült Arab Emírségek és Izrael felveszi egymással a teljes körű diplomáciai kapcsolatot. A norvég politikus, aki a norvég delegáció tagja is a NATO parlamenti közgyűlésében, az amerikai Fox televíziónak adott interjújában Trumpnak a világban zajló elhúzódó konfliktusok megoldása érdekében tett lépéseit dicsérte, és kiemelte az Egyesült Arab Emírségek és Izrael közötti diplomáciai kapcsolatok felvételéről szóló megállapodás történelmi jelentőségét.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Tybring-Gjedde a Fox televízióban, hozzáfűzve, hogy az előző amerikai elnök, a demokrata párti Barack Obama pár hónappal a beiktatása után kapott Nobel-békedíjat, pedig "semmit sem csinált". A Nobel-bizottsághoz intézett jelölési levelében Tybring-Gjedde leszögezte: a Trump-kormányzatnak kulcsszerepe volt az Egyesült Arab Emírségek és Izrael közötti diplomáciai viszony létrejöttében.

– írta a jelölést indokoló hivatalos levelében a norvég politikus, aki megemlítette az amerikai elnök kulcsfontosságúnak ítélt közvetítői szerepét az India és Pakisztán közötti kasmíri vitában, valamint az Észak- és Dél-Korea közötti konfliktusban is. Trump pénteken délután a Twitteren jelentette be, hogy az Ábrahám-egyezményhez csatlakozik Bahrein is, amely szintén felveszi a teljes körű diplomáciai kapcsolatot a zsidó állammal.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.