Pesti Srácok

Szigorodnak a maszkviselési szabályok, rövidül a karantén, és továbbra is ingyenes a legtöbb tesztelés (visszanézhető videó)

Szigorodnak a maszkviselési szabályok, rövidül a karantén, és továbbra is ingyenes a legtöbb tesztelés (visszanézhető videó)

Szigorodtak a maszkviselés szabályai és a kormányfő mai bejelentése szerint az akciócsoportok is visszatértek a koronavírus-járvány második hulláma miatt. A mai naptól kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, a bevásárlóközpontok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban is. Ugyancsak a mai naptól 23 óra után a vendéglátóhelyeket és szórakozóhelyeket be kell zárni. Könnyítés azonban, hogy rövidült a kötelező házi karantén időtartama. A tisztifőorvos közölte, hogy az eddig elvégzett tesztek elsöprő többsége ingyenes volt, arról pedig a háziorvosok döntenek, hogy az adott eset járványügyi szempontból igényel-e tesztelést.

A maszkviselés szigorítása mellett könnyítés, hogy tíz napra mérsékelték a karantén eddigi kéthetes időtartamát. Több európai országban már ennyi ez az idő, ezt most Magyarország is bevezeti. A tapasztalatok alapján 5-6 nap a koronavírus-fertőzés átlagos lappangása ideje, így a karantén tíz naposra csökkentése nem jelent kockázatot. Müller Cecília a szabályok betartását kérte mindenkitől, hiszen csak így tudjuk megvédeni azt, amit már elértünk a járvány elleni védekezés terén. Szavai szerint ez segíthet abban is, hogy ne súlyosbodjon a helyzet, és ne legyen szükség további szigorításokra.

Eddig 20 óvodában és 6 iskolában rendeltek el rendkívüli szünetet. Ezen kívül 188 intézményben döntöttek tantermen kívüli, digitális munkarendről – ez 177 esetben csak egy osztályt érint, 9 esetben viszont a teljes iskolát. Kiss Róbert rendőr alezredes felhívta a figyelmet, hogy a maszkot nem viselő vagy azt helytelenül viselő embert felszólíthatják a tömegközlekedési eszköz vagy az intézmény elhagyására, és ha ennek nem tesz eleget, rendőri intézkedést kérhetnek ellene.

Az eddigi tesztek elenyésző kisebbségét végezték el pénzért – mondta el újságírói kérdésre a tisztifőorvos. Müller Cecília hangsúlyozta, hogy csak az kerül pénzbe, ha a külföldről érkező személy szeretné elkerülni a kötelező házi karantént, vagy járványügyi szempontból nem indokolt a megvizsgálása, ám ő mégis szeretné tudni, fertőzött-e. További kérdésre elmondta: léteznek központi iránymutatások a háziorvosok számára, de minden orvosnak saját szabad döntése, hogy milyen eseteket vél gyanúsnak, és kér-e laboratóriumi vizsgálatot.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.