Pesti Srácok

Varga Judit: A jogállamiság nem válhat politikai zsarolóeszközzé

null

A jogállamiság nem válhat politikai zsarolóeszközzé – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hétfőn, azzal összefüggésben, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke még megválasztása előtt ígéretet tett arra, hogy évente jelentést készítenek a tagállamok jogállami helyzetéről.

– fogalmazott a miniszter. Hozzátette: a jogállamiságnak nincs egzakt fogalma, az alkotmányos történelmi fejlődés eredményeit jelenti.

PestiSracok facebook image

– mondta.

– szögezte le.

– mondta. A miniszter rámutatott: Ursula von der Leyen megválasztása előtt már felmerült ez a kérdés egy belga-német javaslatként.

– közölte.

– mondta a miniszter.

– fogalmazott. Hozzátette: ezért is igyekszik többek között a közösségi oldalán is minél több információt megosztani. Példaként említette a kettős mércére, hogy míg Magyarországon az igazságügyi miniszternek semmilyen intézményes ráhatása nincs igazságszolgáltatási rendszerekre, például az ügyészségre, addig más országokban ezek közvetlenül az igazságügyi tárcához tartoznak. Varga Judit azt is érdekes kérdésnek nevezte, hogy milyen politikai következményei lehetnek, ha a jogállamisági jelentés nem élvezi minden tagállam támogatását. Emlékeztetett: a tagállamok a csatlakozásukkor nem hatalmazták fel ilyen hatáskörrel az Európai Bizottságot, ezért politikai szempontból elképzelhetetlennek nevezte, hogy a jelentésnek következményei legyenek. A miniszter magát a jogállamisági jelentésben szereplő témaválasztást is önkényesnek nevezte, azt nem vitatták meg, és kifogásolta, hogy a nemzeti kisebbségek helyzete nem kapott helyet benne.

Forrás: MTI

Ajánljuk még