Pesti Srácok

Vörös gőz ereszkedett a Momentum-vezérek agyára - Már ellenzéki operatív törzset akarnak

Vörös gőz ereszkedett a Momentum-vezérek agyára - Már ellenzéki operatív törzset akarnak

Sokan érezzük, hogy nagy a baj: a koronavírus miatt sok százezer honfitársunk néz elszegényedés elé, nagyszüleink generációja pedig újra életveszélybe kerülhet – riogat minden felelősségtől mentesen, csütörtöki Facebook-posztjában a Momentum Mozgalom. Az ifjúgárdisták szerint nem jó az állami szakemberekből álló operatív törzs, ezért az ellenzékkel közösen létrehoznának egy másikat. Egy Ellenzéki Operatív Törzset. Hogy ezzel megosztanák a társadalmat, a vírusjárványból is politikai tőkét kovácsoló ellenzéki pártnak nem számít.

A Momentum csütörtöki Facebook-posztjában arról írt, szerintük "mindenki" érzi, hogy a kormány nem készült fel a második hullámra. A párt véleménye szerint a munkanélküliek száma megközelíti a 400 ezer főt – amely ellenzéki állítást a KSH többször is cáfolt, mindenesetre jó ilyesmivel hergelni járvány idején az amúgy is frusztrált állampolgárokat. A Momentum három szinten követel lépéseket a kormánytól, mint írják:

  • a kormánynak meg kell védenie mindenkit, aki nehéz anyagi helyzetbe kerül: százezer forintos minimumjövedelmet kell bevezetni, az álláskeresési járadékot három hónapról hat hónapra kell kibővíteni, a családi pótlékot pedig meg kell duplázni.
  • meg kell állítani a vírus terjedését: ideje bevezetni az ingyenes tesztelést Magyarországon, mert elfogadhatatlan, hogy 30-50 ezer forintba kerül, ha valaki minél hamarabb teszteltetné magát.
  • meg kell menteni a közoktatást: az iskolába járó gyerekek nem lehetnek a koronavírus-járvány fő vesztesei. Világos protokollt kell bevezetni arra az esetre, ha egy iskolában megjelenik a vírus, és mindenhol biztosítani kell a folyamatos takarítást és az ehhez szükséges fertőtlenítő eszközöket.

A párt úgy véli, az ellenzéki együttműködés egy újabb állomásaként saját operatív törzset kell létrehozniuk, mert így egységesen kritizálhatják a kormányt, valamint "országos szintre emelhetik azokat a jó gyakorlatokat, amelyeket az ellenzéki vezetésű önkormányzatokban látni".

PestiSracok facebook image

Forrás: facebook.com; vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.