Pesti Srácok

A baloldaliak a koronavírusos Trump halálát kívánják, az elnök viszont folytatni akarja kampányát

null

A koronavírussal diagnosztizált Donald Trump amerikai elnök arra készül, hogy hamarosan elhagyhatja a kórházat, és folytatja a választási kampányát – ezt ő maga jelentette ki abban a négyperces videoüzenetben, amelyet helyi idő szerint szombaton este tett közzé a Twitteren.

Ismételten köszönetét kifejezve a Walter Reed katonai kórház orvosainak, ápolóinak és egész személyzetének. Donald Trump hangsúlyozta: sokkal jobban van, mint amikor pénteken bement a kórházba. Azt hangoztatta, hogy mindenképpen be akarja fejezni a kampányt, mert "még mindig naggyá kell tenni Amerikát". Hozzáfűzte:

Az elnök elmondta: kezdi jól érezni magát; az elkövetkező néhány napban derül ki, hogy milyen lépésekre van még szükség.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Köszönetet mondott az amerikaiaknak, akik – mint fogalmazott – "csaknem kétpárti egyetértésben" kívántak neki jobbulást.

– mondta Trump. Kifejtette: "nem volt választása", mint hogy vállalja a fertőzés kockázatát, nem tehette meg, hogy a Fehér Házban marad, ki sem mozdul onnan, nem találkozik, nem beszélget emberekkel.

– fogalmazott.

– hangsúlyozta.

Az elnök videoüzenete előtt a Fehér Ház orvosa, Sean Conley és a kezelőorvosok csapata a kórház előtt tartott újabb sajtótájékoztatón megerősítette, hogy Donald Trump jól van, de még nincs túl a veszélyen. Conley doktor úgy fogalmazott: "rendkívül örül", hogy az elnök állapota mennyit javult. Elmondta, hogy Trump láztalan, és javulnak a Covid-19 egyéb, Trumpnál enyhe formában mutatkozó tünetei is: az enyhe köhögés, az orreldugulás és a fáradtság. Újságírói kérdésre válaszolva Sean Conley leszögezte: Trumpnak nem volt szüksége oxigénre sem pénteken, sem szombaton.

A Walter Reed kórház előtt – amely Bethesdában, Washington marylandi elővárosában van – szombat délutántól jelentős tömeg verődött össze, amerikai zászlókat lobogtatva és Trumpot támogató plakátokat emelve a magasba. A demonstrálók Trumpot éltették, többen imádkoztak az elnökért. A főváros utcáit is elözönlötték az elnök iránti rokonszenvüket kifejezők, akik – a magasba emelt táblák tanúsága szerint – több amerikai tagállamból érkeztek Washingtonba. A több ezer embert számláló menet békés volt, a szónokok a radikális baloldal ellen szólaltak fel.

Szombat este a kórház előtt baloldali tüntetők is megjelentek, akik egyebek közt azt skandálták kórusban, hogy: "remélem, meghal". A közösségi médiában szintén nemcsak az elnöknek javulást kívánó bejegyzések jelentek meg, hanem olyanok is, amelyekben Trump halálát kívánták. Ilyen bejegyzést tett közzé a Twitteren például a 2016-os elnökválasztás demokrata párti jelöltjének, Hillary Clintonnak a volt országos kampányszóvivője, aki korábban Barack Obama elnök munkatársa is volt a Fehér Házban. A Twitter bejelentette, hogy eltávolítja a platform szabályait megsértők bejegyzéseit. A jobboldali Breitbart című lap szombaton arról számolt be: a demokraták mostani választási elnökjelöltje, Joe Biden ugyan megígérte, hogy eltávolítja a Trumpról szóló negatív reklámokat, ez azonban nem történt meg.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Alex Brandon

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.