Pesti Srácok

A Fővárosi Önkormányzat nem kért az ingyenes lélegeztetőgépekből

A Fővárosi Önkormányzat nem kért az ingyenes lélegeztetőgépekből

Tizenötből tizenkét intézmény elfogadta az operatív törzs döntése alapján a kétszáz fő feletti idősotthonok számára ingyenesen felajánlott lélegeztetőgépeket, azonban a Karácsony Gergely vezette főváros úgy döntött, hogy az általuk fenntartott két idősek otthonába nem kéri a kormány által felajánlott non-invazív berendezéseket – írja a Magyar Nemzet.

A Fővárosi Önkormányzat Gyulai Idősek Otthona és a Kamarerdei Úti Idősek Otthona nem tartott igényt a kormány által felajánlott non-invazív lélegeztetőgépekre. A Karácsony Gergely vezette főváros által fenntartott Kamaraerdei Úti Idősek Otthonában, ahol korábban már megjelent a fertőzés, 572 lakó közül huszonötnél, valamint négy dolgozónál mutatták ki a vírust. Emlékezetes: tavasszal egy másik budapesti fenntartású intézményében, a Pesti úti otthonban gócpont alakult ki, és 55 idős ember halt meg, illetve összesen 313 lakónál, valamint 26 dolgozónál igazolták a koronavírus-fertőzést. Mindennek ellenére a főpolgármester nem tart igényt a kormányzati segítségre, ami azért is érdekes, mert Karácsony Gergely és a baloldal legtöbbször az egészségügyi ellátással kapcsolatban bírálja a kormányt.

– idézi az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményét a Magyar Nemzet, amelyben emlékeztettek: az operatív törzs még május 5-én döntött arról, hogy a kétszáz fő feletti idősotthonok számára biztosítanak non-invazív lélegeztetőgépeket. Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerint szomorú, hogy Karácsony Gergelyt még a járvánnyal kapcsolatban is csak a hatalmi logika mozgatja.

PestiSracok facebook image

– reagált Láng Zsolt a Fővárosi Önkormányzat döntésére.

Az állami és fővárosi fenntartású intézményeken kívül egy nonprofit intézmény, a győri Szent Anna Otthon nem igényelte a lélegeztetőgépet.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.