Pesti Srácok

A francia nemzetgyűlés megszavazta az abortusz jogi határidejének meghosszabbítását

A francia nemzetgyűlés megszavazta az abortusz jogi határidejének meghosszabbítását

A francia nemzetgyűlés tíz órás vita után szavazta meg a javaslatot, amelynek értelmében meghosszabíthatják az abortusz jogi határidejét a 12. hétről a 14. hétre. A törvényt egyelőre nem fogadták el, a Szenátusnak is rá kell bólintania a javaslatra – közölte a Euronews.

Csütörtökön este 86 igen szavazattal, 59 nem ellenében és 7 tartózkodással elfogadta a francia nemzetgyűlés azt a javaslatot, amely kiterjeszti 14 hétre a terhesség-megszakítás jogi határidejét. Az ügyben nem foglalt egyértelműen állást sem Emmanuel Macron francia elnök, sem kormánya. A legtöbb politikai párt megosztott volt a kérdésben. A heves vitában a javaslat mellett érvelt több politikus is, akik még Emmanuel Macron francia elnök pártjának (a La République en Marche-nak – LREM) a színeiben jutottak be a parlamentbe, köztük Albane Gaillot is. Az ellene szót emelők pedig többségében jobboldali politikusok voltak. Ők is hangsúlyozták azonban, hogy nem az abortuszhoz való jogot szeretnék kétségbe vonni.

A francia kormány visszafogottan nyilatkozott a kérdésben. Olivier Véran egészségügyi miniszter érzékenynek, túl korainak minősítette a témát. Ők inkább óvatosan haladnának előre ezen a területen, amely szerinte túl sok aknát rejt ahhoz, hogy parlamenti kereteken belül vitassák meg. Véleményét a jobboldali képviselők többsége osztotta. Ez az jelentette, hogy a kormánypárt képviselői belátásuk szerint dönthettek. A volt kormánypárti Gaillot javaslatát a nemzetgyűlés így éppen a kormánypárti képviselők támogatásával fogadta el, nélkülük nem lett volna meg a többség.

Mindkét oldalról kritizálták a kormány semlegességét: egy szélsőbaloldali képviselő arról írt, hogy Macron véleménye ellenére sikerült fontos előrelépést tenni az abortuszért. A jobboldali Marine Le Pen szövetségesének számító Nicolas Dupont-Aignan ezzel szemben Poncius Pilátushoz hasonlította a kormány viselkedését. Véran hangsúlyozta, hogy szükség van a francia Nemzeti Etikai Konzultatív Tanács véleményére a kérdésben, amit a héten kértek ki, és várhatóan novemberben közlik majd, még mielőtt a javaslat a Szenátus elé kerülne.

Forrás: Euronews; Fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.