Pesti Srácok

A két ember halálát okozó M. Richárdot jogosítvány nélküli vezetésen kapták

null

A három évvel ezelőtti súlyos közúti balesetet okozó M. Richárdot néhány napja rendőrök igazoltatták. A férfinek nem volt vezetői engedélye, nem is lehetett, hiszen bírósági eljárás van ellene folyamatban, amelynek jogerős ítéletéig bevonták a vezetői engedélyét.

Mint ismert, a nemrég elsőfokon négy év fogházra ítélt M. Richárd 2017-ben, a Dózsa György úton csapódott hatalmas sebességgel Mercedesével egy szabálytalanul kanyarodó Citroënbe, amit egy megállóba lökött, több ember megsérült, ketten pedig meghaltak. A férfi a szakértők szerint nemcsak kábítószerezett (bár a baleset idején nem volt szer hatása alatt), de közel százharminc kilométeres sebességgel száguldozott az úton. Bár a bíróság első fokon a férfit örökre eltiltotta a vezetéstől, és jelenleg sincs jogosítványa, a Dózsa György úti baleset okozója néhány nappal ezelőtt a XIII. kerületben bukott le egy Mercedes volánjánál ülve.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint Október 7-én 22 óra 30 perckor közúti ellenőrzés során igazoltattak egy 43 éves férfit, aki azt mondta a rendőröknek, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel, amit a rendőrök leellenőriztek, és kiderült, hogy a férfi ellen bírósági eljárás van folyamatban, amelynek jogerős ítéletéig bevonták a vezetői engedélyét.

Az ügyben a Fővárosi Főügyészség is közleményt küldött portálunknak:

PestiSracok facebook image

írta Rab Ferenc helyettes szóvivő.

Forrás: Blikk, Fotó: PestiSrácok/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még