Pesti Srácok

A Századvég bemutatta, hogyan gyakorolnának politikai nyomást az NGO-k Brüsszelre

A Századvég bemutatta, hogyan gyakorolnának politikai nyomást az NGO-k Brüsszelre

Az elmúlt hónapokban készült egy uniós döntéshozatali javaslatokat is magába foglaló tanulmány, amelyet a nonprofit szervezetek – vállaltan politikai érdekű szerveződések – hálózataként működő European Partnership for Democracy (EPD) készített a civil szféra európai helyzetéről, az Európai Bizottság megbízásából, összesen 48 szervezet együttműködésével. Magyarországról a K-Monitor nevű egyesület működött közre az anyag elkészítésében, vagyis egy olyan NGO, amely az utóbbi években számos elfogult közleményben támadta a magyar kormányt. Így például 2017-ben, a külföldről támogatott magyarországi szervezetek átláthatóságát célzó törvény miatt csatlakozott ahhoz a feljelentéshez, amelyet több közvetlenül is érintett NGO jegyzett közösen a bírált jogszabály kapcsán. A K-Monitor mint közhasznú egyesület, saját bevallása szerint „a közpénzek átlátható felhasználásáért és a korrupció visszaszorításáért” tevékenykedik – kezdte elemzését az alapítvány.

Azt írják, hogy a szervezet támogatóinak sorában az Európai Bizottság, a holland külügyi tárca és Soros György Nyílt Társadalom Alapítványai (OSF) is megtalálhatók. Az egyesület évek óta kiáll a multikulturális társadalmak megvalósításának szükségessége mellett, illetve jogszolgálatot is biztosított az illegális bevándorlók számára. A fenti tények fényében nem lehet meglepő, hogy Magyarország akár például az NGO-k, akár a médiahelyzet és a sajtószabadság kapcsán, az egyik bírált címzettnek – és az EU-források esetleges jövőbeli korlátozása vonatkozásában célpontnak is – számít az Európai Bizottság számára készült elemzés értékelése és javaslatai alapján. Az EPD tanulmányában szereplő tervek kapcsán érdemes emlékeztetni, hogy az Európai Unió 2021–2027-es időszakra vonatkozó költségvetésében Brüsszel 841 millió eurót kíván fordítani a „Jogérvényesülés, jogok és értékek” programra, amely egyértelműen a politikai befolyásszerzést erősítené, és a nemzetállamok gyengítésére régóta törekvő Soros György üzletember alapítványi hálózatából pénzelt NGO-k a tevékenységükhöz ezzel – további – uniós jóváhagyást, és anyagi támogatást kaphatnának majd. A tervezett brüsszeli alapból a Bizottság eredeti, még 2018 májusában megismert javaslata szerint 642 millió eurót kapott volna a „Jogok és értékek” program.

– közölték, majd azzal folytatták, hogy a tanulmányban az is szerepel, hogy ma az Európai Unióban több kormány is aláássa ezeket az alapértékeket. Az érintett tagállamok által megvalósított politikai gyakorlatok kapcsán vádpontként az is megjelenik, hogy egyes kormányok beleavatkoznak az igazságszolgáltatásba, sértve annak függetlenségét, és így járnak el a média függetlenségének és pluralizmusának veszélyeztetése, a civil szervezetek tevékenységének korlátozása és a békés tiltakozáshoz való jog korlátozása révén, valamint például a migránsok, az etnikai kisebbségek, a nők és az LMBTQI-közösséghez tartozók elleni retorikai támadásokkal és korlátozó politikákkal.

PestiSracok facebook image

A tanulmány tényként jelenti ki, hogy a tavaszi koronavírus-járvány által okozott helyzetet „egyes tagállami kormányok szintén ürügyként használták fel a fékek és egyensúlyok gyengítésére vagy túlságosan korlátozó intézkedések bevezetésére, messze túlmutatva a járvány kitörésére adott valódi és arányos válaszon.

– írja a szakmainak szánt anyag, bár annak készítői arról hallgatnak, hogy a Covid-járvány megfékezéséért a tavaszi hónapokban tagállami (és nem közösségi) szinten lehetett megtenni a szükséges és hatékony lépéseket, ráadásul egy olyan kritikus szituációban, amellyel azelőtt nem is találkoztak a kontinens országai. Amiként például a migráció kérdésében, a járvány következményei kapcsán sem a valóságos helyzetet és az alkalmazott tagországi gyakorlatokat pontosan, részletesen, tárgyilagosan elemző megközelítéssel próbál következtetéseket levonni a tanulmány.

Így például utólag szakmailag nehezen értelmezhető (és életszerűtlen megközelítésű) a „túlságosan korlátozó intézkedések” általános vádjával operálni a szakmai látszatú – és nem mellesleg egy magasszintű uniós döntéshozó testületnek szánt – anyagban. A dokumentum készítői azonban ilyen szakmai megalapozottságú állítások alapján látják szükségesnek, hogy az Európai Unió összekapcsolja az EU-s finanszírozás felfüggesztésére vonatkozó eljárást egy kibővített jogállamisági mechanizmussal. A jogállamiság (rule of law) feltételrendszerét az uniós támogatások végső kedvezményezettek számára biztosított közvetlen finanszírozással kell alátámasztani, amelyben az Európai Bizottság kapna fontos szerepet, amennyiben intézkedések születnének a renitens tagállamokkal szemben (ahol a Bizottság megítélése szerint a jogállamiság általános hiányosságai fordulnak elő). Ezeknek a közvetlen forrásoknak az lenne a célja, hogy kompenzálják (ellensúlyozzák) az EU-s forráskifizetések felfüggesztéséből vagy csökkentéséből eredő pénzveszteséget.

Magyarország a tanulmányban elsősorban a média kapcsán kerül pellengérre. Az EPD az Unió támogatási rendszerét alakítaná át számos területhez kapcsolódóan, így az EU-nak például létre kell hoznia – a médiában aktív szervezetek pénzügyi fenntarthatóságának növelése érdekében – egy olyan szisztémát, amely támogatná például a helyi, oknyomozó és innovatív digitális újságírói vállalkozásokat. Egy ilyen rendszernek biztosítania kell a dokumentum szerint, hogy egy tagállam hatósága „ne válogathasson szelektíven bizonyos műsorszolgáltatókat preferálva, és ne torzítsa el a versenyt vagy fenyegessen annak eltorzításával, ahogy azt állítólag (sic!) Magyarországon tette”.

– írták.

Példaként hozták fel, hogy Brüsszel szerint a digitalizáció, valamint az online hír- és médiatartalom-források növekedése rávilágított arra, hogy a médiaszabályozás jelenlegi ágazatspecifikus megközelítése mennyire nem megfelelő. A digitális platformok vonatkozásában egyre növekvő problémák kezelését látja szükségesnek, a dezinformációk terjesztése és a gyűlöletbeszéd jelensége kapcsán a tartalomeltávolítás kérdését is érintve. Mint írják:

Érdekesség, hogy dezinformálás médiabeli kártékony jelensége kapcsán eklatáns példaként szerepelhetne az is, hogy a koronavírus-járvány okozta helyzet kapcsán 2020 tavaszán azt is terjeszthette a nyugati sajtó Magyarországról, hogy az intézkedések eredményeként fel lett függesztve a magyar parlament működése is, amivel így a nyugati balliberális média tálalásában – az OSF-finanszírozott jogvédő, média- és szervezeti hálózat közönyével, illetve asszisztálásával – egy uniós tagállam rossz hírét kelthették folyamatosan a világban. Ilyen eseteket azonban nem szerepeltet a tanulmány. A korábban is említett 2017-es átláthatósági törvény (2017. évi LXXVI.tv.) célja szerint a civil szervezetek gazdálkodását, kifejezetten a külföldről érkező támogatások átláthatóságát célozta. Ezzel a törvényhozó a politikai befolyásszerzés lehetőségét, a lobbitevékenységet kívánta szabályozni, emellett a jogszabály – megalapozott nemzetbiztonsági okokból – a szuverenitás őrzését is szolgálta. 2017-ben, a kormány törvényjavaslatának elfogadásakor a magyar döntéshozók szakmailag körültekintő módon jártak el, többek között figyelembe véve a Velencei Bizottság ajánlását is. Az EPD friss tanulmánya tartalmilag és színvonalát tekintve akként is összegezhető, hogy sajnálatos módon, az előkészítéskor felkért szakmai együttműködő partnerek (mint például Magyarországról a K-Monitor egyesület) finanszírozási háttere és politikai irányultsága okán is, egy alapjaiban véve elfogult, több helyen sarkosan leegyszerűsítő, s szakmailag erősen vitatható állításokat is tényként kezelő háttéranyag került az Európai Bizottság mint közösségi döntéshozó asztalára.

Forrás: Századvég

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?