Pesti Srácok

Alapjogokért Központ: az Európai Kutatási Tanács a nyílt társadalom agendáját terjeszti

null

Az Alapjogokért Központ szerint az Európai Kutatási Tanács (EKT) finanszírozási gyakorlatának célja, hogy a nyílt társadalom – köztük a migráció és a genderlobbi – agendáját a tudományos szférán túlmenően is kiterjessze. Erről Kovács István stratégiai igazgató és Kovács Attila, a jogi elemző intézet uniós projektvezetője beszélt szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón, amelyen a központ legújabb, A nyílt társadalom ideológiája tudományos köntösben című elemzését ismertették.

Kovács István az EKT létrehozásának előzményeit is ismertetve közölte: a testület a 2008-as gazdasági válságot követően jött létre eredetileg azzal a céllal, hogy hozzájáruljon új, innovatív tudomány- és iparágak, továbbá üzletágak létrejöttéhez szakmai kutatások finanszírozásával. Mint hangsúlyozta, ehhez képest az Európai Unió adófizetőinek forrását felhasználó EKT számos, az eredeti cél szempontjából nagyon visszás projektet támogat. Példaként említette, hogy egymillió eurós támogatást kapott egy olyan kutatás, amely azt vizsgálja, hogy mit jelent heteroszexuálisnak lenni. Úgy folytatta, a kairói egyetem 1,5 millió eurót kapott egy VI. századi arab költő költészetének tanulmányozására. Egy másik projekt a XI. századtól vizsgálja az iszlám szent iratok európai történetét tízmillió euróból, a zürichi egyetem kétmillióból kutathatja azt, hogy miért terjed populista ideológia Európában, egy jamaikai oktató pedig a közösségi meztelenkedésnek az egészséges testkép kialakulására gyakorolt hatását vizsgálja – sorolta. Kovács István tájékoztatása szerint az Alapjogokért Központ közérdekű adatigényléssel fordul a tanácshoz annak kiderítésére, hogy ezek a visszás projektek miként illeszkednek az EKT eredeti céljai közé.

– fogalmazott. Kovács Attila közölte: az EKT eurótízmilliókkal a támogatta a nyílt társadalom eszméjének – köztük a migráció, jogállamisági kérdések és a genderideológia – terjesztését. Álláspontja szerint a tanács elfogultságát jól mutatja, hogy a támogatott projektek absztraktjaiban mindössze nyolc alkalommal fordul elő a keresztény szó, míg az iszlám tizenötször.

PestiSracok facebook image

– mondta. Hozzátette, hogy a támogatott vezető kutatók – köztük számos brit – tudományos tevékenységük mellett álladó meghívott szakértői hazájuk fősodorbeli médiájának.

– fogalmazott. Kovács Attila kiemelte azt is, hogy számos pályázat esetében EU-n kívüli kutatásokat finanszíroznak.

– jegyezte meg.

Forrás: MTI; Fotó: PestiSrácok/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.