Pesti Srácok

Amit a Daróczi-ügyről a Momentum és a DK elhallgat

Amit a Daróczi-ügyről a Momentum és a DK elhallgat

Súlyos valótlanságok jelentek meg a XXII. kerületi Család- és Gyermekjóléti Központ korábbi vezetőjének ügyével kapcsolatban a 24.hu portálon, amelyet Budafok-Tétény Önkormányzata tényekkel alátámasztva cáfol és a szerkesztőségétől jogi úton azonnali helyreigazítást követel – írta az önkormányzat közleményében.

Úgy fogalmaznak: sajnálatos, de az ügyben nem előszőr tapasztalható, hogy a cikk írása előtt meg se keresték Budafok-Tétény Önkormányzatát, azt kizárólag a kiszivárogtatott zárt ülés anyagából, az eredeti kontextusból kiemelve, helyenként elferdítve és a nyilvánosság előtt nem ismert jelentésre hivatkozva közölte. A 24.hu „Önkormányzati jelentés: így vitték haza az adományokat az ott dolgozók az egyik budapesti családsegítőtől” című írása így több ponton megtéveszti a közvéleményt, egyoldalú, sok egyéb tényt mellőző, hamis írásával. Budafok-Tétény az elhallgatott információk közlését aligha várhatja el a szerkesztőségtől, de az alábbi valótlanságok helyreigazítását jogi úton megköveteli.

– írják. A cikkben ugyancsak hamisan állítják és keltik annak látszatát, hogy a képviselő-testület által elfogadott jelentés szerint a Bizottság Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ működésének áttekintése után húsz esetben találta törvénytelenség vagy a jogszabályok megsértésének gyanúját. Az igazság ezzel szemben az, hogy a bizottság elnökének beszámolója nem taglalta törvénytelenségek vagy a jogszabályok megsértésének gyanúját, nem részletez olyan visszaéléseket, amelyekre a cikkben hivatkoznak. A testületi határozat vizsgálat indítására kéri fel a polgármestert és fenntartói vizsgálatot rendelt el a Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ vonatkozásában. Az egykori intézményvezető doktori címével összefüggésben az igazság az, hogy Daróczi Csillát 1996-ban, az MSZP-s polgármester és önkormányzati vezetés idejében nevezték ki. A doktori fokozat nem befolyásolta sem a bérezését, sem a beosztását. A volt intézményvezető szabálytalanul kiutalt lakásbérletével kapcsolatosan pedig a valóság az, hogy a testületi határozat vizsgálat indítására kéri fel a polgármestert a közérdekből történő bérbeadás jogszerűségének vizsgálatára, tehát Daróczi Csilla bérlakása tekintetében szabálytalanság megállapítására nem került sor.

PestiSracok facebook image

– fogalmaznak a közleményben.

A tények, amiket a balliberális oldalak rendszerint mellőznek

  • A momentumos elnök 24.hu által idézett jelentését a bizottság nem fogadta el.
  • A bizottság további vizsgálatokat kért a feltárt visszaélések ügyében, illetve a DK és MSZP által eltussolt, korábbi vizsgálatok ügyében. Ám ezt a javaslatot a momentumos elnök visszautasította.
  • Daróczi Csillát még 1996-ban a baloldali önkormányzat vette fel a pozícióra. Nem ellenőrizték a hamisított doktori címét igazoló dokumentumot. Daróczi Csilla férje a helyi MSZP akkori alelnöke volt, akivel swingerklubot is üzemeltettek. Esküvői tanújuk pedig az a Perlai Zoltán volt, aki 2008-ban az önkormányzat Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának MSZP-s elnöke volt, és aki kétszer is megakadályozta, hogy a jelenlegi vizsgálattal megegyező vádak alapján vizsgálat indulhasson Daróczi Csilla ellen. Perlai akkor úgy fogalmazott, hogy „a bejelentés túl személyeskedő” és nem tartotta „méltónak” az ügy kivizsgálását, sőt úgy érezte, hogy egy ilyen vizsgálat nem tartozik az Ő és a bizottsága hatáskörébe.
  • A 2020-ban indult vizsgáló bizottságába a DK ugyanezt a Perlai Zoltánt delegálta tagnak, viszont sem ő, sem a momentumos alelnök nem tartotta fontosnak vizsgálni, hogy Perlai korábban miért utasította el a vizsgálatok megindítását, illetve a korábban megfogalmazott vádakat.
  • Karsay Ferenc polgármester tett feljelentést a vizsgálat eredménye alapján, nem a momentumos vizsgálóbizottság elnöke, vagy a bizottság tagjai.
  • A bizottság tagjai a fent említett feljelentéssel egyidejűleg tettek feljelentést a bizottsági elnök, a momentumos Kerekes Gábor tevékenységét érintő, megegyező súlyú, az eljárás során elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt. A jogsértések gyanúját felvető események némelyikében a DK önkormányzati frakciójának vezetője, Perlai Zoltán is közreműködött.
  • A vizsgálóbizottság elnöke, Kerekes Gábor nemcsak önkormányzatunk egyik képviselője, de a Momentum frakcióvezetője, a képviselő-testület átláthatósági tanácsnoka, és az ő feladata a fővárosi és helyi beruházások felügyelete is. Kerekes Gábornak tehát ilyen felelős pozíciókban kell felügyelnie a törvényességet, így jóval nagyobb súlya van annak, ha jogsértő módon jár el, és nem rúghatná fel a demokratikus működés, illetve az eljárási rend szabályait.
  • Kerekes Gábor úr nem először érintett szabálytalan eljárásban. 2003-ban a Miniszterelnöki Hivatal által kiosztott közpénzek ügyében a rendőrség többek között egy 150 milliós támogatás miatt nyomozott, amit a Kerekes Gábor vezette Mavip Kft. kapott, és a gyanú szerint több szabályt és a közbeszerzési rendet súlyosan sértett.
  • Daróczi Csilla a XXII. kerületi család- és gyermekjóléti központ igazgatói posztjáról való távozása után szinte azonnal új állást kapott a Momentum-DK-MSZP és Karácsony Gergely által vezetett Fővárosi Önkormányzattól: A Kamaraerdei Úti Idősek Otthona Rupphegyi utcai telephelyének vezetője lett.

Forrás: XXII. Kerületi Önkormányzat sajtóközleménye. Fotó: PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.