Pesti Srácok

Az erdő az egyik legfontosabb eszköz a klímaváltozás mérséklésére

null

Kormányzati célkitűzés, hogy növeljük Magyarország fával borított területét, mert az erdő az egyik legfontosabb eszköz a klímaváltozás negatív következményeivel szemben – mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára kedden Mocsán, ahol a Településfásítási Program keretében fát ültetett.

Szentpéteri Sándor kiemelte, az Agrárminisztérium átfogó programot hirdetett annak érdekében, hogy 2030-ra 27 százalékra nőjön a fával borított terület aránya az országban. A Vidékfejlesztési Program megnövelt erőtelepítési támogatásának köszönhetően 17 ezer hektár új erdő telepítésére adtak be kérelmet a gazdák. Az államtitkár hozzátette, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve minden megyében létrehozzák az "újszülöttek erdejét", ahová a születendő gyermekek után fejenként legalább 10 darab, évente összesen 1 millió facsemetét ültetnek el. A belterületek zöldítése érdekében meghirdetett Településfásítási Program keretében közel 500 önkormányzat területén 12 ezer darab nagyméretű fát ültetnek el – ismertette a politikus. Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta, Komárom-Esztergom megyében 11 település pályázott sikeresen a programra, Mocsán az Arany János Általános Iskola mellett parkban 25 fát ültettek el.

MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.