Pesti Srácok

Bíró László támogatására szólított fel az MSZP

null

Továbbra is az antiszemita kijelentéseiről és céges botrányairól elhíresült Bíró László támogatására szólítja fel híveit az MSZP. Varga László, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke közleményében fontosnak nevezte, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. választókerület időközi országgyűlési választásán, amelyet vasárnap tartanak, minden rendben legyen, és kizárják a választási csalás lehetőségét.

– mondta. A szocialista párt borsodi elnöke arra kért mindenkit, hogy vegyen részt a szavazáson, és támogassa a tiszaújvárosi ellenzéki jelöltet, Bíró Lászlót.

Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója arról beszélt, hogy sok száz aktivista – köztük Karácsony Gergely főpolgármester és Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke – a borsodi választókerületben dolgozik. Vasárnap Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese is szavazóköri megbízottként vigyázza a választás tisztaságát. Úgy fogalmazott: komoly tétje van a mostani szavazásnak a 2022-es kormányváltás felé vezető úton.

PestiSracok facebook image

A sajtótájékoztatón Pap Zsolt, Tiszaújváros MSZP-s alpolgármestere, a szocialista párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerületi elnöke azt mondta: sorsdöntő szavazás a mostani, hiszen lebonthatják a Fidesz kétharmadát.

– hangsúlyozta.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.