Pesti Srácok

Bódis József: a magyar tudósok komoly presztízst vívnak ki maguknak

Bódis József: a magyar tudósok komoly presztízst vívnak ki maguknak

A koronavírus-járvány a napnál világosabbá tette, hogy számos területen sok jó tudósunk van, akik gyakorlatban hasznosuló eredményeikkel komoly presztízst vívnak ki maguknak a világban – hangsúlyozta a Magyar Nemzet pénteki számában Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára. Interjújában kifejtette azt is, hogy az egyetemek a modellváltással olyan anyagi lehetőséget és mozgásteret kaptak, amilyennel korábban sosem rendelkeztek, valamint arról is beszélt, hogy a hazai gyártású remdesivir több száz beteg kezeléséhez elegendő.

Bódis József kitért arra is, hogy a magyar tudományos közegben sosem látott összefogás indult az év elején: már márciusban mintegy húsz projektbe kezdtek bele a járványhelyzet kezelése érdekében. Az innovációs tárca első körben hárommilliárd forintot különített el a koronavírussal kapcsolatos kutatás-fejlesztési feladatokra. A támogatott kezdeményezések között van vakcina-, gyógyszer-, lélegeztetőgép-fejlesztés, maszkgyártással, fertőtlenítéssel kapcsolatos projektek, sőt, a vírus kimutatását célzó módszertani fejlesztések is. Hangsúlyozta: kritikus fontosságú, hogy amit tudnak, Magyarországon található anyagokból, eszközök, szaktudás segítségével – és lehetőleg saját fejlesztéssel – maguk állítsanak elő, álljanak be az önellátásra.

Az államtitkár jelezte azt is, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) finanszírozásával megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően a nemzetközi gyakorlatban bevált gyógyszerek közül már kétféle is használható a magyar betegek megmentésére. Az egyik ilyen favipiravir hatóanyagú. Ez a szer az influenza kezelésében hatékony, ugyanakkor Japánban a koronavírusos betegeknél is eredménnyel alkalmazták, elsősorban az enyhébb lefolyású fertőzések esetében. A másik a remdesivir, amely tudományos publikációk alapján a középsúlyos és a súlyos esetekben rendkívül hatékony.

Bódis József elmondta: három különböző lélegeztetőgép-fejlesztési projekt fut jelenleg, ezek bizonyos elemeire külön-külön is lehet szabadalmat, jogvédelmet kérni. A biztonságos ellátás addig is megoldható az importból származó készülékekkel. Hozzátette: úgy látják, hogy a hazai fejlesztésű és gyártású gépek nemcsak Magyarországon hasznosulhatnak, képességeik alapján nemzetközi érdeklődésre is számot tarthatnak majd. Az önellátás feltételeinek megteremtésén túl fontos elvárás, hogy a magyar termékek a hazai egészségipart is exportképes produktumokkal gazdagítsák.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Sóki Tamás

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.