Pesti Srácok

Csaknem ezerhatszáz civil szervezet nyert forrást a Falusi civil alapból

null

Csaknem ezerhatszáz civil szervezet nyert forrást a Magyar falu programon belül működő Falusi civil alapból összesen ötmilliárd forint értékben – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken, Budapesten.

Gyopáros Alpár sajtótájékoztatóján felidézte, idén az ötezer lakos alatti településeken működő civil szervezetekkel bővült a program kedvezményezetti köre, amelyek számára tavasszal írtak ki pályázatot. Tájékoztatása szerint az érintett szervezetek választhattak, hogy hatmillió forintig ingatlanfejlesztésre, kétmillió forintig gépjármű-beszerzésre, szintén kétmillió forintig egyéb eszköz beszerzésére, vagy programok, rendezvények megvalósítására pályáznak ugyancsak kétmillió forint erejéig.

– közölte a kormánybiztos. Mint kiemelte, így minden második településen található nyertes civil szervezet. A kormánybiztos szólt arról is, hogy az érintett szervezetek nagyjából ugyanakkora arányban pályáztak az egyes tevékenységek támogatására; a pályázatban vállaltakat 2021 év végéig kell megvalósítaniuk. A nyertes pályázatokat a kormany.hu oldalon teszik közzé pénteken kora délután. Gyopáros Alpár hangsúlyozta azt is, hogy az önkormányzatok és az egyházak mellett a falusi civil szervezetek is kulcsszerepet játszanak a kistelepülések életében, a közösségi élet motorjai.

PestiSracok facebook image

– közölte. Beszámolt arról, hogy a Magyar falu program keretében idén bejelentett huszonkét pályázati kiírásból már a tizedikben tudtak eredményt hirdetni.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a Falusi civil alapnak köszönhetően olyan forrásokhoz is hozzájuthattak a civilek, amelyekhez korábban nem.

– hangsúlyozta, majd emlékeztetett: október 12-én írták ki a jövő évi NEA-pályázatokat, amelyekben soha nem látott mennyiségű forrásra, 9,3 milliárd forintra, 2022-ben pedig 10,5 milliárd forintra lehet majd pályázni. Szalay-Bobrovniczky Vince jelezte, hogy az ötezer fő alatti településeken működő civil szervezetek számára a Falusi civil alap mellett a NEA kiírásai is rendelkezésükre állnak. A szakmai és működési pályázatok november 11-éig vannak nyitva, november 12-én pedig kiírják az egyszerűsített pályázatokat – hívta fel a figyelmet a helyettes államtitkár, aki megjegyezte, hogy utóbbi keretét 200 ezerről 300 ezer forintra emelték. A helyettes államtitkár utalt arra, hogy szándékaik szerint a falusi civilek támogatása 2021-ben is folytatódik. Az országban működő hatvanezer civil szervezetre utalva azt hangoztatta: a magyarországi civil élet kiteljesedik, jó állapotban, függetlenül és szabályszerűen működik, bármit is mondanak Brüsszelből.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Varga György

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.