Pesti Srácok

Életfogytiglanra ítélték a hódmezővásárhelyi kettős gyilkosság elkövetőjét

Életfogytiglanra ítélték a hódmezővásárhelyi kettős gyilkosság elkövetőjét

Első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék azt a férfit, aki brutálisan meggyilkolta élettársa szüleit 2018-ban Hódmezővásárhelyen – közölte a bíróság szóvivője a zárt tárgyaláson hozott ítéletről szerdán.

Juhászné Prágai Erika közölte: a vádlottat több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen, bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy ellen elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság, és döntött arról, hogy a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra. A szülei ellen elkövetett bűncselekménnyel szintén megvádolt nő meghalt, ezért ellene megszüntették az eljárást. Az ítélet ellen a vádlott védője fellebbezést jelentett be, így a döntés nem jogerős.

Az ügy előkészítő ülésén korábban ismertetett vádirat szerint a nő évek óta gondozta 78 éves édesanyját és 86 éves édesapját, akik nehezen mozogtak és állandó ápolást igényeltek. A nő 2018 elejétől fogva egyre nehezebben viselte a gondozással járó terheket, rendszeresen italozott, főleg azt követően, hogy élettársa – letartóztatásából szabadulva – a szülőkkel közösen lakott ingatlan melléképületébe költözött. A vádlottak az alkohol mellett nyugtatókat is fogyasztottak.

A nő többször is panaszkodott élettársának, szülei gondozását csicskáztatásnak nevezte, amin a férfi felidegesítette magát. 2018. május 24-én mindketten nagy mennyiségű alkoholt fogyasztottak, majd este kilenc óra után a férfi a vádlott édesapját a konyhában egy baltával hátulról leütötte. Miután földre került, még legalább tizennégyszer fejen csapta a védekezni próbáló áldozatot. Az idős férfi néhány percen belül meghalt. A konyhából kiszűrődő hangokat hallva a nő ágyhoz kötött édesanyja kiabálni kezdett, amire a férfi a szobába lépve őt is legalább nyolcszor fejbe csapta a baltával.

PestiSracok facebook image

A vádlottak magukhoz vettek nyolcvanezer forintot, és megpróbálták felgyújtani a házat. A konyhában lévő gázpalackot meggyújtották, ruháikat elégették, és a városba indultak szórakozni. A palackban kevés gáz volt, ami nem robbant föl, csak kisebb tűz keletkezett. Másnap hajnalban a házhoz visszatérő vádlottak látták ezt, és a bűncselekmény nyomainak eltüntetése érdekében ágyneműket, konyharuhákat dobáltak a nő apjának holttestére, amit meggyújtottak. A gomolygó füstöt észrevevő szomszédok értesítették a tűzoltókat, akik megtalálták a holttesteket.

Az ötvenöt esztendős vádlott az előkészítő ülésen elismerte a gyilkosságokat, de hangsúlyozta: élettársa nem kérte szülei megölésére, a nő ártatlan a bűncselekményekben.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.