Pesti Srácok

Életfogytig tartó büntetést kap a szudáni bevándorló, aki halálra késelt egy svéd fiút

Életfogytig tartó büntetést kap a szudáni bevándorló, aki halálra késelt egy svéd fiút

A huszonhárom éves Abubaker Mohamad Awad azért késelte meg a tizenkilenc éves svéd fiút, mert annak szobájában a bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) párt logójával ellátott sapkát látott. Awad ezután áldozata holtteste mellett erőszakolta meg annak barátnőjét.

Az ügyben a svéd bíróság nemcsak példás határozottsággal járt el, de rendkívüli gyorsasággal is: október 1-jén emeltek vádat Awad ellen, és alig három héttel később ki is mondták rá az életfogytiglani ítéletet – írta a 888.hu.

Abubaker Mohamad Awad májusban érkezett közvetett vendégként Tommie Lindh házibulijára, ahol az este vége felé egy lányt kezdett el szexuálisan zaklatni. Awad szobáról szobára kereste az előle menekülő lányt, eközben egy polcon meglátott egy SD feliratú sapkát. Abubakert nagyon feldühítette a sapka, ezért amikor rájuk talált, a lányt és a házigazdát is rasszizmussal vádolta. A kialakult vita alatt a molesztált lány telefonon kért segítséget egy barátjától, aki azonban be sem tudott lépni a lakásba, mert Awad a bejárati ajtónál megszúrta, majd kizárta. Ekkor már teljesen kikelt magából: a lakás konyhájába visszatérve késsel többször mellkason, nyakon és hátba szúrta Tommie Lindh-et, s miközben áldozata a konyhakövön fetrengve az életéért küzdött, a késsel fenyegetőzve megerőszakolta a szerencsétlen fiatal lányt a vérfoltos padlón.

A mostani – nem jogerős – ítéletben a bíróság emberölés, nemi erőszak és emberölési kísérlet miatt szabott ki életfogytig tartó börtönbüntetést Abubaker Mohamad Awadra, aki az eljárás alatt sem mutatott megbánást; első kihallgatásán még bandajeleket mutogatva pökhendiskedett a rendőrökkel, később önvédelemre próbált hivatkozni, holott több tanú is megerősítette, hogy Tommie Lindh nem lépett fel támadólag vele szemben.

PestiSracok facebook image

Forrás: 888.hu; Fotó: Samhällsnytt

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?