Pesti Srácok

EU-csúcs – A következő hónapok döntő fontosságúak

EU-csúcs – A következő hónapok döntő fontosságúak

A váratlan és komoly hatásokkal járó koronavírus-járvány leküzdéséhez a lehető legmagasabb szintű együttműködésre van szükség az Európai Unió tagországai között – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos tanácskozását követően.

Michel kiemelte: a következő hónap járványügyi eredményei, illetve az arra adott összehangolt válaszok jelentős hatással lesznek a hosszú távú következményekre. Elmondta: a tagországi vezetők zárónyilatkozatukban elítélték Ankara újabb egyoldalú és provokatív fellépéseit a Földközi-tenger keleti medencéjében, és a török vezetést intézkedései visszavonására, a feszültség enyhítésére szólították fel. Fehéroroszországgal kapcsolatban a vezetők szolidaritásukat fejezeték ki Litvániával és Lengyelországgal, valamint továbbra is elítélték a tüntetők ellen alkalmazott hatósági erőszakot. A csúcstalálkozó résztvevői felszólították Oroszországot, hogy folytassa tárgyalásait Ausztráliával és Hollandiával az MH17-es lajstromszámú maláj utasszállító gép 2014-ben történt lelövése kapcsán.

Angela Merkel német kancellár kijelentette: a koronavírus-járvány minden uniós tagállamot érintő rohamos terjedése miatt gyors előrelépésre van szükség a nyár elején elfogadott, a járvány okozta károk helyreállítását célzó pénzügyi alap végrehajtásában. Elmondta: minden uniós vezető támogatta azt az elképzelést, hogy a tesztelési stratégiák összehangolására, a vizsgálati módszerek közös értékelésére, a tesztek kölcsönös elismerésére, és az EU-ba történő elengedhetetlen beutazás ideiglenes korlátozására, illetve az uniós határokon belüli mozgás nyomon követésére van szükség. Merkel arról is beszélt, hogy az Európai Parlamenttel folytatott költségvetési tárgyalások összetettek, de van mozgástér az EP kívánságainak figyelembe vételéhez anélkül, hogy a tagországi vezetők júliusi megállapodását elvetnék. Szavai szerint nincs lehetőség egyhangú döntést hozni a helyreállítási alapról, ha nem tudható, miként alakulnak az uniós hétéves költségvetésének számai. Az elfogadásban még a jogállamiság feltételek intézkedéscsomagja is szerepet játszik.

Emmanuel Macron francia elnök a találkozót követően kijelentette: a Londonnal folytatott kereskedelmi kapcsolatok kialakításáról folytatott tárgyalásokon a halászati jogok kérdése nem áldozható fel, a francia halászok ugyanis tudják, hogy helyzetük nem lesz ugyanolyan a január elsejével kezdődő határidő után. Kiemelte: az Európai Unió vezetői között teljes az egyetértés a jövőbeli kapcsolatokról kezdődött tárgyalások részleteit illetően. Arra kérték Michel Barnier uniós főtárgyalót, hogy továbbra is az uniós érdekeket szem előtt tartva folytassa a tárgyalásokat Nagy-Britanniával a rendelkezésre álló határidőig. Aláhúzta: az uniónak ki kell állnia néhány sarkalatos terület mellett; ilyen az egységes piac védelme vagy a halászati kérdések. Macron az unió hosszú távú költségvetését illetően azt mondta, tiszteli az Európai Parlamentet, azonban nyomós indokok vannak a kompromisszumra. Szavai szerint az uniós vezetők történelmi megállapodása a költségvetésről és a helyreállítási alapról mindig javítható, de ha annak javítása törékenyebbé teszi a feltételeket, akkor az irány nem jó, sokat kockáztatnak.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a francia elnök.

A kétnapos uniós csúcstalálkozó témái között szerepelt a koronavírus-járványra adható tagállami intézkedések uniós összehangolása, a klímavédelem kérdése, az afrikai országokkal ápolt kapcsolatok, illetve aktuális külpolitikai ügyek áttekintése. Az eseményekhez tartozik, hogy csütörtökön az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen bejelentette, hogy az egyik irodai munkatársa megfertőződött és karanténba vonul. A hvg.hu beszámolója szerint az Európai Bizottság elnöke után a finn kormányfő is távozott a brüsszeli EU-csúcsról, miután kiderült, hogy Sanna Marin is találkozott egy koronavírus-fertőzöttel.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.