Pesti Srácok

Fehérorosz válság – Ismét százezres tömeg tüntetett Minszkben

Fehérorosz válság – Ismét százezres tömeg tüntetett Minszkben

Lukasenka továbbra is kitart pozíciójában, miközben több, mint százezren tüntettek ellene Minszkben, ma járt le ugyanis annak az ultimátumnak a határideje, amelyet az ellenzék vezetője adott a fehérorosz elnöknek. A városban a karhatalmi jelenlét tovább növekszik, azonban a tüntetők továbbra is az utcákon maradnak.

Több, mint százezren vonultak Minszk utcáira – közölte helyszíni tudósításában az ellenzéki Sztrana dlja Zsiznyi (Élhető országért) televíziós csatorna. Értesülésük szerint a hatóságok több újságírót is őrizetbe vettek a tüntetésen. Független forrásból nem lehetett ellenőrizni az ellenzéki tévé adatait. A fehérorosz biztonsági erők a TASZSZ orosz hírügynökség szerint gyakorlatilag lezárták a belvárost, miután az ellenzék tiltakozó akciót hirdetett Szvjatlana Cihanouszkaja korábbi ellenzéki elnökjelölt nemzeti ultimátumának keretében. A hatóságok emellett lezárták a belvárosi metróállomásokat is, hogy akadályozzák a tiltakozók gyülekezését és mozgását.

– fogalmazott a Litvániába menekült Cihanouszkaja élő adásban. Az ellenzéki vezető korábban ugyanis ultimátumot adott Lukasenkának, országos sztrájkkal fenyegetve meg az elnököt, amennyiben október 25-ig nem jelenti be lemondását, nem vet véget a tüntetőkkel szembeni rendőrségi erőszaknak és nem bocsátja szabadon a rendszer politikai foglyait. Néhány ellenzéki szabadlábra került, de szakértők szerint nem várható több engedmény Lukasenkától. Cihanouszkaja ezért felszólított mindenkit, hogy hétfőtől vegyen részt az országos sztrájkban és maradjon otthon.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Lukasenka kitart amellett, hogy nem hajlandó lemondani, holott az augusztus eleji elnökválasztás óta hétről hétre hatalmas tömegek követelik a távozását. A hivatalos eredmények szerint a voksok 80 százalékával választották hatodszor is elnökké, de az ellenzék szerint csalás történt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.