Pesti Srácok

Fehérorosz válság – ismét tízezrek vonultak utcára Minszkben

null

Több tízezer ember vonult utcára Minszkben, annak ellenére, hogy a hatóságok korábban bejelentették: készek éles lőszert is bevetni. A tüntetők a fehérorosz elnök, Aljakszandr Lukasenka lemondását és új választások kiírását követelték.

Az Interfax orosz hírügynökség friss jelentése szerint több, mint harmincezren vesznek részt az Aljakszandr Lukasenka elnök elleni demonstráción. Mintegy ötven embert őrizetbe vett a rendőrség. Ezúttal nem a belvárosban gyűltek össze a tiltakozók, hanem Minszk egyik, gyárakkal teli déli negyedében. Hétfőn a belügyminisztérium közölte, hogy a rendőrség szükség esetén kész éles lőszert bevetni a tüntetők ellen. Az Állambiztonsági Bizottság (KGB) vezetője pedig szombaton kijelentette: tudomásuk van arról, hogy provokáció készülődik az ország destabilizálása céljából.

Fehéroroszországban két hónapja folyamatosak a tüntetések az országot huszonhat éve vezető Aljakszandr Lukasenka ellen, akit széles körben azzal vádolnak, hogy elcsalta az augusztusi elnökválasztást. A megmozdulásokon többen meghaltak, a biztonsági erők brutális fellépése következtében százak sebesültek meg, és nagyjából tizenháromezer embert vettek őrizetbe.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.