Pesti Srácok

Fehérorosz válság – Lukasenka az általa bebörtönzött ellenzékiekkel tárgyalt

null

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök bebörtönzött ellenzékiekkel találkozott – számolt be egy államközeli tévécsatorna szombaton. Lukasenka négy és fél órán át tartózkodott a fehérorosz Állambiztonsági Bizottság vizsgálati fogdájában; a megbeszélések témájáról semmit sem tudni, mert a felek titoktartást fogadtak.

A fehérorosz elnök többek között találkozott Viktar Babarika volt ellenzéki elnökjelölttel, akit még a választási kampány kezdetén bebörtönöztek. A megbeszélések témájáról semmit sem tudni, mert a felek titoktartást fogadtak, a Nexta fehérorosz ellenzéki hírportál értesülései szerint viszont a választásról és az alkotmányról eshetett szó a találkozókon.

Fehéroroszországban az augusztus 9-i elnökválasztás óta folyamatosak a tüntetések. Az országot huszonhat éve vezető Lukasenka a szavazatok több, mint nyolcvan százalékát szerezte meg a hivatalos eredmények szerint, de az ellenzék úgy véli, választási csalás történt. A voksolás eredményét a nemzetközi közösség több tagja sem ismeri el. A megmozdulásokon ezreket vettek őrizetbe, és a legtöbb ellenzéki vezető börtönben ül, vagy kényszerből külföldre menekült.

Eközben Nagy-Britannia nyomásgyakorlás céljából ideiglenesen visszahívta fehéroroszországi nagykövetét, Jacqueline Perkinst; korábban több európai ország is hasonló döntést hozott. Lengyelország és Litvánia összesen harmincöt diplomatát rendelt haza minszki diplomáciai képviseletéről a fehérorosz hatóságok nyomására. Minszk a két diplomáciai képviselet létszámának csökkentését szorgalmazta "egyértelműen káros tevékenységük miatt". Dominic Raab brit külügyminiszter elmondta: országa elítéli Fehéroroszország lengyel és litván diplomaták kiutasítására vonatkozó döntését. Lengyelország és Litvánia befogadott több fehérorosz ellenzékit, akiket hazájukból elüldöztek.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.