Pesti Srácok

Folytatják a sztrájkot a szerepzavarban szenvedő színészpalánták

null

A tanköztársaságot betiltani nem lehet, feltételeit rajtunk kívül senkinek nem feladata biztosítani. Ez egy eszme, amelynek égisze alatt az egyetem minden polgára egyenlő, a sztrájkot folytatjuk – mondták a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói szerdai, budapesti sajtótájékoztatójukon.

Az egyetem új vezetése korábban azt közölte, hogy a "tanköztársaságot" keddtől befejezettnek tekinti, attól a továbbiakban elhatárolódik, annak infrastrukturális és pénzügyi feltételeit nem biztosítja. A vezetés keddi közleményben arról is írt, hogy az egyetem valamennyi munkavállalóját, oktatóját és hallgatóját a következő napokban levélben keresik meg, hogy nevüket is vállalva nyilatkozzanak a kialakult helyzetről, az SZFE vezetésével való együttműködési szándékukról.

Az egyetem Vas utcai épülete előtt tartott tájékoztatón a hallgatók közölték, hogy szerintük senki nem kötelezheti lojalitási nyilatkozat tételére sem a hallgatókat, sem a munkavállalókat. Elhangzott az is, hogy az általuk illegitimnek tartott vezetés veszélyezteti az oktatást, az internetelérést 18 órától 7 óráig megszüntették az épületekben, ahol ebben az időben tanórák zajlanak, és olyan kollégisták készülnek másnapi óráikra, akik ezért a szolgáltatásért fizetnek az egyetemnek. A hallgatók szerint "zsarolással kényszerítik" az üzemeltetéshez tartozó munkatársakat, hogy osztálytermeikbe, ahol kellékeiket, jelmezeiket, eszközeiket tartják, ne engedjék be őket, az eseményről készülő közösségi dokumentumfilm ellehetetlenítése érdekében pedig megtiltották a kép- és hangrögzítést egy olyan intézményben, ahol filmes képzés zajlik.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.