Pesti Srácok

Hivatásos maszkellenőrök felügyelhetik az év végi bevásárlásokat

null

Az év végi szezonban polgárőrök, külsős vagyonőrök alkalmazására lenne szükség nemcsak a bejáratnál, hanem a polcok között is – javasolják a szakszervezetek. Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke arról beszélt az InfoRádiónak, hogy nincs szükség új szabályokra, csak a már meglévők betartatására, főleg az ünnepek előtti vásárlási rohamban.

A járvány miatt várható, hogy a karácsonyi ünnepek előtti bevásárlások a novemberi fizetésnapok után felpörögnek, ezért az eddigi intézkedéseken túl haladéktalanul lépni kell az áruházakban.

– közölte a Magyar Nemzettel Bubenkó Csaba. A boltokban múlt csütörtökön mindenki a hosszú hétvégére való tekintettel is vásárolt, így a szokásosnál erősebb volt a forgalom, ami kiélezte a feszült helyzeteket. Az alkalmazottak már nehezen tudtak arra is figyelni, hogy a vásárlókon szabályosan áll-e a maszk, vagy tartják-e a távolságot másoktól. Jelenleg áruházanként egy-két biztonsági őr dolgozik nyitástól zárásig, akik inkább a pénztárak környékén lévő állomásról, a bejáratok környékén figyelnek. Érkezéskor ma már keveseket kell emlékeztetni a kötelező viseletre, a többség megtanulta, hogy maszk nélkül be sem lehet lépni a boltba. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke szerint a vírusos év végi szezonban csak pluszköltség vállalásával maradhatnak biztonságosak a tömeges vásárlási körülmények.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

Ajánljuk még