Pesti Srácok

Hollik: a kormány nem enged Soros fenyegetéseinek

null

Hollik István budapesti sajtótájékoztatóján beszélt Soros újabb, magasabb fokozatba kapcsolt támadásairól. A Fidesz kommunikációs igazgatója kijelentette: ahogy eddig, úgy ezentúl sem engednek semmilyen Soros György irányából érkező zsarolásnak és fenyegetésnek; a magyar emberek akaratát érvényesítik, ők pedig többször egyértelműen kifejezték, hogy nem kérnek Soros tervéből.

Hollik István rámutatott: az elmúlt napokban, amióta az Európai Bizottság letette a legújabb migrációs javaslatát az asztalra, megszaporodtak a Magyarországgal szembeni támadások. Most folytatódott a támadássorozat, de nem csupán Soros emberei támadták Magyarországot, beszállt a nagyfőnök, Soros György is. Megjegyezte: azt eddig is tudták, hogy Soros György behálózta Brüsszelt; számos olyan alkalmazott dolgozik európai intézményekben, aki vagy támogatást kapott tőle, vagy egyenesen egyik alapítványánál, illetve az általa finanszírozott szervezetnél tevékenykedett. Most azonban már Soros György maga is nyíltan beszállt a Magyarország elleni támadássorozatba, személyesen parancsokat osztogatva Brüsszelnek. Hollik István idézte a közleményt, amelyben Soros György felszólította az Európai Uniót, hogy legyen Magyarország tesztalany, és indítsanak próbapert ellene.

– fogalmazott Hollik. Kiemelte továbbá, hogy Soros György ezzel újabb fokozatba emelte a Magyarország elleni támadásokat, és ahogy számtalanszor látták, brüsszeli embereinek közreműködésével hajtja végre ezeket a támadásokat. Az uniós testületeket, eljárásokat, az Európai Parlamentet és sokszor az Európai Bíróságot is a Magyarország elleni politikai zsarolás és nyomásgyakorlás eszközeként használja. A politikus emlékeztetett arra is, hogy a napokban is elég intenzív támadást láthattak: kiadták a Magyarországot elítélő Soros-jelentést, majd a spekulánssal szövetséges képviselők szólaltak fel sorban, kezdve Věra Jourovával, az Európai Bizottság alelnökével. Aztán a sor folytatódott Katarina Barley-val, az Európai Parlament alelnökével, aki egészen példátlan és felháborító módon Magyarország és Lengyelország pénzügyi kiéheztetéséről beszélt. Az ok Hollik szerint nyilvánvalóan az, hogy az új bizottsági migrációs javaslatban, ha más néven is, de ott szerepel a kötelező kvóta. Magyarország ezt a javaslatot újfent elutasította, nem menedzselni szeretnénk a bevándorlást, hanem megállítani. Soros György és hálózata azért támadja újra és újra hazánkat, mert továbbra sem vagyunk hajlandóak elfogadni tervét a migrációról. A Fidesz és a KDNP, illetve a nemzeti kormány következetesen kiáll amellett, hogy Magyarország – amíg a Fidesz-KDNP van kormányon – nem lesz bevándorlóország. Nem fogják engedni, hogy betelepítsenek ide migránsokat és nem fogják feladni sem a nemzeti, sem a gazdasági szuverenitást. A kommunikációs igazgató összegzése szerint az egész konfliktus hátterében az áll, hogy a magyar kormánypártok mit gondolnak Európáról és Magyarországról. Soros György és szövetségesei mindenesetre egy olyan birodalmat, európai egyesült államokat akarnak létrehozni, amelyben kevert népesség él, és amely nem épít a nemzeti szuverenitásra, a nemzetállamokra, hanem maga mögött akarja tudni azt, és ezzel együtt a keresztény kultúrát is.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg. A borsodi választásról szóló kérdésre Hollik István azt mondta: Bíró László jelölése, illetve az, hogy miután nyilvánosságra kerültek vállalhatatlan antiszemita és rasszista Facebook-bejegyzései, továbbra is támogatja az ellenzék, azt mutatja, hogy milyen elvtelen a baloldal, amely számára csak a hatalom számít. Reméli, a választók nem Bíró Lászlónak fognak bizalmat szavazni. Több, mint hatvanezer új munkahely létesült az elmúlt tíz évben Borsod megyében; ez a kormány politikája, amit Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP jelöltje folytatni fog. A kispesti botrányban előkerült újabb hangfelvételt úgy értékelte: a baloldalon minden következmények nélkül marad, ha a hatalom megtartásáról van szó; ez egy régi gyakorlat náluk. Hozzátette: egyértelműen korrupciós ügyekről van szó. A Meseország mindenkié mesekönyvről, és a reakcióként egyes könyvesboltok kirakatában megjelenő matricákról szóló kérdésre idézte a kormányfőt, és azt mondta: politikai közösségként, és magyar polgárokként is türelmesek, de hiába várja bárki is, hogy az LMBTQ-lobbit támogassák.

– mondta Hollik István, aki szerint a gyermekek nevelését a családokra kell hagyni. További felvetésre közölte: a matricák tartalmát nem ismeri, ugyanakkor sok részletet látott a könyvből, amely sérti egyesek érzékenységét, értékrendjét.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.