Pesti Srácok

Johnson szerint karácsonyig pozitívan változhat a vírushelyzet

Johnson szerint karácsonyig pozitívan változhat a vírushelyzet

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a koronavírus-járvány elleni küzdelem tudományos eredményei reményt adnak arra, hogy már karácsonyig jelentősen változik a helyzet, de addig "rázósnak bizonyulhat az út". Johnson a BBC közszolgálati televízióban kijelentette: hisz abban, hogy a következő hetekben és hónapokban a tudomány érdemi változásokat ér el, legyen szó a vakcina kidolgozásáról vagy a koronavírus-szűrések technológiájáról.

Hozzátette: lehetséges, bár nem száz százalékig biztos, hogy még az idén komoly előrelépést sikerül elérni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyag kifejlesztésében. Johnson határozott nemmel válaszolt arra a riporteri kérdésre, hogy nem állhat-e fenn akár még évekig egy olyan helyzet, amelyben egymást követik a járványhelyzet miatt elrendelt, megszüntetett, majd ismét bevezetett korlátozások. A brit kormányfő megerősítette: a tudósok gyakorlatilag egyhangúlag azt mondják, hogy tavaszig mindenképpen radikálisan megváltoznak a dolgok, és a mostanitól különböző világban fogunk élni. Johnson ezt korábban is hangoztatta. A járvány elleni küzdelem fejleményeiről tartott minapi televíziós beszédében is kijelentette: az orvosok és a kormány tanácsadói – bár aggasztónak tartják a jelenlegi számokat és a téli időszak kockázatait – egyöntetűen vallják, hogy tavaszra sokkal jobb lesz a helyzet. Hozzátette: nemcsak arra van remény, hogy addigra lesz oltóanyag az új típusú koronavírus ellen, de arra is, hogy hamarosan olyan tömeges, hatékony szűrési módszerek válnak hozzáférhetővé, amelyekkel percek alatt elvégezhető a tesztelés.

A brit miniszterelnök nem sokkal korábban, egy sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány bízik abban, hogy hamarosan olyan szűrőeszközök állnak majd rendelkezésre, amelyek akár 20 percen belül eredményt mutatnak. Johnson szerint ebben az esetben naponta több millió koronavírus-szűrés is elvégezhető lesz az Egyesült Királyságban, elősegítve, hogy minél többen visszatérhessenek a normálishoz közeli életvitelhez.

A vasárnapi BBC-interjúban Johnson helyes döntésnek nevezte, hogy a szigorú márciusi korlátozások után a kormány a nyári hónapokban fokozatosan újraindította a gazdaságot, és anyagi ösztönzőkkel – például az ételek árának költségvetési támogatásával – is arra biztatta az embereket, hogy vendéglátóhelyeken étkezzenek. A járvány terjedésének gyorsulása miatt azóta ismét korlátozó intézkedéseket vezettek be, és bár nem zárták be ismét az éttermeket és pubokat, e vendéglátóhelyeknek 22 órakor be kell zárniuk, és hatfősnél nagyobb társaságok nem ülhetnek egy asztalhoz. Johnson szerint a megfelelő egyensúlyt kellett megtalálni a gazdaság működésben tartása és a járvány elleni küzdelem módszerei között, mivel milliók megélhetéséről van szó.

PestiSracok facebook image

Az Egyesült Királyságban a szombat estével zárult 24 órában több, mint 12 ezer új koronavírus-fertőzésről érkeztek adatok. Ez hozzávetőleg kétszerese a korábbi napok számainak, de az egészségügyi hatóságok hangsúlyozták – és a vasárnapi interjúban ezt a brit kormányfő is megerősítette –, hogy az adatokat összesítő számítógépes rendszer meghibásodása miatt a legutóbbi időszakban rengeteg kiszűrt koronavírus-fertőzéses eset nem került be a nyilvántartásba. A hibát kijavították, a korábban kimaradt fertőzéseket a szombati adatsorban tüntették fel és ez emelte meg hirtelen a napi számokat – mondta Johnson a BBC-műsorban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.