Pesti Srácok

Közösségi tervezés kezdődik a Déli Körvasút környezetéről

null

A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. honlapot indított a Déli Körvasút projektről, amelyen az újbudaiak és a vasút mellett élők közölhetik véleményüket.

A Kelenföld és Népliget közötti körvasúti fejlesztés legfontosabb célja, hogy a vonatok a jelenleginél háromszor sűrűbben járhassanak, közvetlen, a várost átszelő elővárosi járatok indulhassanak Magyarország keleti és nyugati nagyvárosai és az agglomeráció települései között – közölte a BFK kedden az MTI-vel. Hozzátették: a déli körvasút a három metróvonallal (M3, M4 és a HÉV-ek fejlesztésével létrejövő M5) is kapcsolatot teremtene. A vasútvonal környezetének rendezésére most indul a tájépítészeti tervezés is. A BFK a tervezés megkezdése előtt kérdőívben kéri az újbudaiak és a vasút mellett élők véleményét arról, mit szeretnének a körvasút környezetében látni. Elsőként a lakóövezetbe legjobban beépült budai szakasz általános környezetrendezési tervezése kezdődik meg, az ezzel kapcsolatos kérdőív kitöltésére november 15-ig van lehetőség. Egy második körben már a konkrét tervezési döntésekben lehet majd véleményt alkotni – írták a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image