Pesti Srácok

Különösen veszélyesek a kisgyermekekre a gendermesék

Különösen veszélyesek a kisgyermekekre a gendermesék

Miközben az első magyar LMBTQ-mesekönyv körüli botrányoktól hangos a média, lényegesen kevesebb szó esett arról, hogy miképpen befolyásolják az óvodáskorú gyerekek fejlődéslélektani folyamatait a vitatott tartalmak, a korai érzékenyítés. A Magyar Nemzet kérdésére az ismert szakember, Bagdy Emőke ismertette a gendermesék veszélyét a gyerekek nemi identitásának kialakulására nézve.

A szakember a Magyar Nemzetnek azt mondta: a korai érzékenyítés azért veszélyes, mert a szociális behatások olyan erőteljesek tudnak lenni, hogy megakadályozhatják a szabályozó gén kinyílását, vagy módosíthatják azt, ami tovább is örökítődik. Hangsúlyozta, hogy a szülőknek és pedagógusoknak azt kell erősíteniük, amit genetikailag hoz magával az illető, így teremtve meg a biológiai nem és a társadalmi nem összhangját, annak érdekében, hogy ne legyen krízis a gyermek lelkében. A klinikai szakpszichológus és szakterapeuta felhívta a figyelmet:

A genetikai időzónákkal együtt járnak a szenzitív pszichológiai időszakok. Ezekben a periódusokban alakulnak ki az életre szóló mély bevésődések, ezért ilyenkor minden ingerbehatásnak is különös értéke és jelentősége van. A szakember kifejtette: az evolúciós vastörvény kimondja, hogy a genetikai időablakok meghatározott időpontban kinyílnak, és kulcsingereket követelnek. Mint elmondta, nemcsak genetikai, hanem pszichológiai kinyílások is vannak, azaz akkor körvonalazódik, hogy mit kell megtanulnia az embergyereknek.

– szögezte le a klinikai szakpszichológus és szakterapeuta. A lap kérdésére a pszichológusprofesszor kiemelte, hogy ebben az időszakban a meséknek kiemelten fontos jelentőségük van, mert ezek révén bejuttathatók olyan üzenetek is, amelyeket a gyerek kritika nélkül fogad, mivel neki még kritikai érzéke és viszonyítási alapja sincsen.

– magyarázta az ismert szakember, aki szerint minden szülő és pedagógus feladata az, hogy az egyértelműségek és ne az elhajlások, azaz a devianciák irányába szocializáljanak.

Forrás: Magyar Nemzet

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.