Pesti Srácok

Lázár János: elindult a magyar tenisz megújulási folyamata

null

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) júliusban megválasztott elnöke szerint a szükséges konszolidáció után elindult az a megújulási folyamat is, amely remélhetőleg megalapozhatja a sportág sikeres jövőjét Magyarországon. Lázár János szerint ez folyamat az év végéig lezajlik, és 2021-ben már konkrét programok, valamint egy megerősített szakmai struktúra mellett tud folytatódni a szövetség munkája a megújulás érdekében.

– mondta az MTI-nek Lázár János. Hozzátette: a folyamat az év végéig lezajlik, és 2021-ben már konkrét programok, valamint egy megerősített szakmai struktúra mellett tud folytatódni a szövetség munkája a megújulás érdekében.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozott. Az MTSZ elnöke kiemelte: az átláthatóság jegyében a klubokkal elindult egy nagyon aktív kommunikáció, és valamennyi elnökségi határozatot közzétettek a szövetség hivatalos kommunikációs felületein is.

– mondta Lázár János. Beszámolt arról, hogy ezeknek a döntéseknek a következtében olyan új bizottságok kezdték meg munkájukat, mint például a sportolói, a női, a gyerektenisz, a vidéki, a fogyatékos sport, vagy éppen az infrastruktúra bizottság. Az MTSZ elnöke hangsúlyozta: az egyik legfontosabb aktuális történés, hogy a magyar kormány által biztosított konszolidációs forrásoknak köszönhetően elindulhatott a korábbi, többéves adósságok rendezése, a folyamat során pedig a klubok, az eredményes utánpótlás-sportolók és a felnőtt élsportolók élveznek prioritást. Kiemelte: az ő elmaradt járandóságaik lettek és lesznek elsőként kifizetve. Lázár János szót ejtett a legnagyobb hazai sztárok, így Babos Tímea, Balázs Attila, valamint Fucsovics Márton legutóbbi szerepléseiről is.

– közölte a szövetség első embere. Lázár János azt mondta, az előző szövetségi vezetés alatt történtek kivizsgálása továbbra is zajlik, a hatóságok végzik a munkájukat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még