Pesti Srácok

Lejárt az Iránra kiszabott fegyverembargó

null

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2231-es számú határozata alapján Irán ellen elrendelt fegyverembargó idei október tizennyolcadikai lejártáról még 2015-ben született döntés Irán, valamint az ENSZ BT öt állandó tagállama – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Kína – és Németország között létrejött atomalku részeként.

– fogalmazott nyilatkozatában az iráni külügyminisztérium.

A 2015-ben kötött atomalku leglényegesebb pontja, hogy Irán az ellene foganatosított nemzetközi szankciók feloldásáért cserébe garantálja: nukleáris programja csakis békés célokat szolgál, annak keretében nem készít atombombát. Donald Trump amerikai elnök kormányzata 2018-ban egyoldalúan felmondta a megállapodást, arra hivatkozva, hogy a szövege nem tartalmaz elegendő garanciát annak megakadályozására, hogy Irán atombombára tegyen szert. Idén augusztusban pedig megpróbálta rábírni a Biztonsági Tanácsot, hogy hosszabbítsa meg a fegyverembargó érvényét, továbbá, hogy vessék ki Iránnal szemben azokat a nemzetközi büntetőintézkedéseket is, amelyek az atomalku előtt érvényben voltak. Washington próbálkozása azonban nem járt sikerrel. Oroszország viszont szeptemberben megerősítette, hogy hajlandó fejleszteni katonai együttműködését Iránnal az embargó feloldását követően. Kína szintén nem rejti véka alá, hogy fegyvereket akar eladni Iránnak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Pinterest

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.